nb1.hu

Kispestre is szépen érkeznek majd a milliárdok

Budapest – Nem csak a Vasas kap rengeteg pénzt.

A Budapest Honvéd az alábbi közleményt jelentette meg, változtatás nélkül közüljük.

 

 

"A Kormány 1071/2016. (II. 25.) Korm. határozata egyes sportinfrastruktúra-fejlesztési beruházások megvalósításához kapcsolódó kormányhatározatok módosításáról

 

 

 

 

A dél-pesti utánpótlás-nevelési centrum megvalósításával összefüggő feladatokról szóló 1087/2014. (II. 28.) Kormány határozat (a továbbiakban: H3.) 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:A Kormány egyetért azzal, hogy a Program megvalósítására a 2014. és 2017. évek között összesen 4192,7 millió forint összegben kerüljön sor, és felhívja a nemzetgazdasági minisztert és a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy gondoskodjanak a források ütemezett rendelkezésre állásáról az egyes költségvetési években;

 

Felelős:

 

nemzetgazdasági miniszter

 

 nemzeti fejlesztési miniszter

 

Határidő:

 

a 2016. évben a felmerülés ütemében, illetve a 2017. évi központi költségvetés tervezése keretében”

 

 

A Vasas ma kapott 7.5 milliárdot. Az új stadion ötezres lesz

 

 

World Soccer: négy magyar is rajta van az 500 legjobb focistát tartalmazó listán

 

 

NB I: ezt várják a főszereplők a 22. fordulótól

 

 

NB I: élesedő harc a dobogóért és a bennmaradásért Visszatér az NB I a Hűség Városába. Helyosztók lesznek!

 

Nem lett nyerő húzás Sándor és Vadócz lecserélése

 

 

A Puskás Akadémia még soha nem verte meg a Videoton bajnokin! A két gárda, holnapi meccse előtt viszont egyelőre csak ennyi a biztos: Puskás-Akadémia-Videoton 5-3!

 

 

Nikolics a Facebook-oldalán fakadt ki a pletykák miatt

 

DVTK: Benczés Miklós új szerepkörben a borsodi klubnál

 

  

Mervó elhagyta Svájcot, Lengyelországban folytathatja

 

 

Kassai Viktor nélkül rendezik meg az NB I 22. fordulóját

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC