nb1.hu

Király Gábor megvédte a kipécézett Rózsa Dánielt

Szombathely/London – "Más a kapufát fogta, hogy ki ne dőljön." 

Kellemetlen helyzetbe került Király Gábor, akit a Sport TV Harmadik Félidő című műsorában Rózsa Dániel teljesítményéről kérdezték. Mindezt azok után, hogy a 39 éves, 93-szoros válogatott kapusklasszis a minap bejelentette: nyártól visszatér nevelőegyesületébe, hogy 2-3 évig még a Haladás kapuját védje. Ezek után a bennmaradásért küzdő Hali vasárnap, hazai pályán 3-1-es vereséget szenvedett a majd’ 7 hónapja nyeretlen Honvédtól – és a kispestiek első és harmadik góljánál is felvetődött Rózsa Dániel felelőssége.

 

Fotó: mlsz.hu

 

S hogy Király szerint az ő tervezett hazaigazolása zavarhatta-e meg a 30 éves kollégáját?

 

Ez a bejelentés teljesen független volt tőle. Danival télen, és a nyári szünetekben is szoktunk együtt edzeni, amikor a Haladásnál megengedték, hogy ott eddzek. Így abszolút jó a kapcsolatunk is. És hát mind a ketten „Haladás-születésűek” vagyunk. Kihangsúlyozom, hogy Haladás-születésűek, hiszen egy klubban nőttünk fel, és így egy is a célunk – mondta Király Gábor, majd rávilágított, miért nem szabad egyedül a kapus hibáira kenni a vereséget. – Nagyon könnyű a kapusra ráverni dolgokat, de az első gólt megelőző szöglet előtt óriásit védett, sőt a szögletnél is egy bravúrral hozta helyre a többiek hibáját. Ugye, aki a rövid kapufát fogta, vigyázott a kapufára, hogy nehogy kiboruljon. Neki fel kellett volna ugrania. Itt tehát Dani mentett egy szituációt, amiben egyedül ő mozgott, a többiek álltak. A harmadik gólnál meg négyen nézték, hogy lepattan egy labda, és egy honvédos reagál a leggyorsabban. Szerintem ez is egy kicsit probléma a mai labdarúgásban, hogy a játékosok reagálnak a szituációkra, és abszolút nem olvassák a játékot. Én inkább így látom ezt az egészet. Meg úgy, hogy akkor rúgni kellett volna még három gólt.

 

Király Gábort természetesen a hazatérésének időzítéséről is kérdezték.

 

Végig jöttek a lehetőségek, minden félévben, minden évben. Most is, hogy átjöttem Londonba, a Fulhamhez, ahol eleinte védtem, aztán nem védtem, ismét jelentkeztek értem klubok. Amire egy kicsit felfigyeltem, az az, hogy Amerikából is volt érdeklődés, és még Németországba is szerettek volna visszavinni. Itt, Angliában is volt lehetőség, de most azt mondtam, hogy nekem kell a végső szót kimondani, hiszen lehetőségek mindig lesznek. Most már harminckilenc éves vagyok, nem tudom, meddig fogom ezt még bírni – mondta döntése hátteréről Király.

 

Akkor is jössz, ha kiesik a Haladás?” – szólt a következő kérdés.

 

Igen – válaszolt Király egy nevetés kíséretében. – A Haladás számomra egy olyan egyesület, hogy a pályától nyolcvan méterre nőttem fel. A szombathelyiek tudják, hogy miről beszélek, tehát ez nem is kérdés.

 

Végezetül azt a felvetést is rövidre zárta Király Gábor, mely szerint összefügghet az ő hazatérése és a korábbi játékostársai, Illés Béla és Halmai Gábor tulajdonolta Halmill Kft. tulajdonrész-növekedése a klubban.

 

Abszolút semmi köze nincs egymáshoz a két dolognak – reagált erre Király. – Ez a döntés nálam már a tavalyi évben megszületett. Ilyenkor mindig mennek a spekulálások, mert mindenki azt gondolja, hogy ez egy egyszerű hír, egy viszonylag egyszerű információ, és próbálnak csavarni a dolgokon, hogy vajon miért pont most, de abszolút semmi köze sincs hozzá. Egyszerűen elég volt külföldön tizennyolc év. Sok mindent láttam, és azt veszem észre magamon, hogy szeretném átadni a fiataloknak ezeket a tapasztalatokat, hogy még jobb magyar fiatalokat tudjunk kitermelni a futballnak. Tizenkét éve elkezdtem felépíteni a Király Sportlétesítményt, saját sportegyesülettel, kapusiskolával. Azt gondolom, nekem elsősorban azt kell csinálnom. Természetesen, ha igény van rá és kérik, akkor bármilyen módon tudok segíteni a Haladásnak. De szerintem mindenki tudja a feladatát, és ez a legfontosabb.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC