nb1.hu

Kiderült mekkora esély van Bognár távozására

Miskolc – Benczés Miklós beszélt Fülöp István átigazolásáról is.

 

Ahogy azt korábban jeleztük, a Ferencváros Busai Attilát és Gyömbér Gábort ajánlotta csereüzlet keretében Bognár Istvánért a DVTK-nak. A miskolci klub sportigazgatója, Benczés Miklós a boon.hu-nak nyilatkozott az esetleges átigazolás részleteiről.

 

A válogatott keretben is számításba vett középpályásnak június végén lejár a szerződése, így nem kizárt, hogy már télen klubot vált.

 

– A középpályással tavaly április óta próbálunk tárgyalni a szerződéshosszabbításról, de a klubvezetés ezen szándékára a másik fél részéről a halogatás volt a reakció, és mivel a sportoló szerződéséből már csak fél év van hátra, olyan helyzetbe kerültünk, aminek a megoldása az év eleji klubváltás lehet.  

 

Benczés Miklós, aki arra a felvetésre, hogy tárgyaltak-e egy esetleges cseréről a Ferencvárossal, amelynek során a fővárosból érkező játékos Busai Attila lehetne, így felelt:

 

– A csere is lehet opció, és az is, hogy másik játékos érkezése nélkül távozik Bognár István, mivel nem egy klubtól érdeklődnek iránta.

 

Korábban megírtuk, hogy a román bajnokságban szereplő FC Botosani támadója, Fülöp István konkrét ajánlatot kapott a DVTK-tól.

 

A DVTK a hírek szerint 80 ezer euróért vásárolná ki az ez év június 30-ig szóló szerződéséből, és havi 8-10 ezer eurónak megfelelő fizetést kapna itt a játékos, akivel kapcsolatban korábban az is felmerült, hogy akár magyar válogatott is lehetne.

 

– Hozzám is eljutottak ezek a hírek, híresztelések, de annak a játékosnak és klubnak, akivel Romániában kapcsolatba kerültünk egy esetleges átigazolás ügyében, az anyagiak tekintetében nagyságrendekkel szolidabb ajánlattal tudunk csak előrukkolni – tette hozzá Benczés Miklós

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC