nb1.hu

Ittasan karambolozott két (vagy három) Fradi-játékos

Budapest – Komoly baj nem történt, mindenért vállalják a felelősséget. 

Az mno információja szerint vasárnap hajnalban három ferencvárosi futballista karambolozott, akik a szemtanúk állítása alapján ittasak voltak.

 

 

„A gépjármű összetört, és az összes légzsák kinyílt. Szemtanúk szerint a játékosok ittas állapotban voltak, egyikük a jelenlévőkkel szóváltásba keveredett.”

 

 

A harmadik focista a baleset után elhagyta a helyszínt. Nemrég a ferencvárosi klub közleményt adott ki az esettel kapcsolatban, amelyben Varga Rolandot és Busai Attilát név szerint említi, azonban az mno információja szerint velük volt egy válogatott klubtársuk is.

 

fotó: 24.hu

 

"A Ferencvárosi Torna Club két labdarúgója szombatról vasárnapra virradóra Budapesten közlekedési balesetet szenvedett. A két játékos, az autót vezető Varga Roland és utastársa, Busai Attila a történtekről azonnal tájékoztatta a klub vezetését. A sportolók arról is beszámoltak, hogy mielőtt kocsiba ültek volna, kisebb mennyiségben alkoholt fogyasztottak, azonban mindketten úgy érezték, az elfogyasztott ital már távozott a szervezetükből. A felelősséget mindenért vállalják a hatóságok előtt, egyben nagyon sajnálják, hogy ilyet tettek. Az FTC az érintetteket felelőtlenségük miatt természetesen súlyosan megbünteti a labdarúgó csapat házirendje szerint, a büntetés mértékét azonban a klub és a játékosok magánügyként kezelik."

 

 

A válogatott miatt piacképesebbek focistáink Lesz-e az NB I belga vagy holland szintű bajnokság?

 

 

Világbajnok segíti a Palermóba igazolt Baloghot

 

 

Bogdánt sírva hívta fel a nagymamája a trollok miatt. Őszintén beszélt a válogatott kapusa a helyzetéről

 

 

Stieber kölcsönbe a Nürnberghez igazolt a HSV-tól – hivatalos

 

 

Újpest: Mbaye Diagne nem utazott az edzőtáborba! A lilák (távozó?) gólvágója helyére egy próbajátékos került

 

 

Távolodik a Fradi a cseh válogatott Bundesliga-csatártól, viszont hamarosan támadó középpályás írhat alá

 

 

A Werder 300 ezer euróért veszi meg Kleinheislert

 

 

Dzsudzsákék alaposan felavatták az új stadionjukat. Balázs teljesítményéről is elismerően írtak

 

 

Itt tart most az Elek-ügy! Fontos előrelépés történt!

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC