nb1.hu

Így reagált a menesztésére Bódog Tamás

Miskolc - Megszólalt a tréner.

 

Mint ismeretes, a DVTK csapata hétfőn menesztette edzőjét, Bódog Tamást. A tréner a Nemzeti Sportnak adott interjújában szólalt meg az üggyel kapcsolatban. Innen idézünk.

 

"A közöttünk lévő munkakapcsolat alapján nem arra számítottam, hogy telefonon közlik velem a döntést, nyugodtan a szemembe mondhatták volna. Akkor legalább nem érezném úgy, hogy kutyába sem vesznek. Ma már azt gondolom, nem volt jó ötlet vezetőedzőként elvállalni a szakmai igazgatói posztot, mert annyi feladat szakadt a nyakamba, hogy az időnként elviselhetetlenül sok volt, és sajnos nem mindig kaptam kellő segítséget a megoldásukhoz. Nyilván a felnőttcsapatra próbáltam összpontosítani, de minden hozzám tartozott. Az is, hogy a női csapat körül rendben menjenek a dolgok, oktatást tartottam az alközpont edzőinek, ügyeltem rá, hogy milyen gyep legyen az új stadionban. De a szertáros is engem hívott, ha gondja volt, minden menedzserrel nekem kellett tartani a kapcsolatot. Ez egyszerűen túl sok volt."

 

"(…) magamat muszáj megvédenem. A legfontosabb döntésekben nem volt teljhatalmam. Csak úgy igazolhattunk játékost, ha valakit eladtunk, egy távozó helyére jöhetett másik – akkor is csak olyan, akinek nem kellett lelépési díjat fizetni. Tudtam és elfogadtam, ilyen anyagi helyzetben van a klub, de a legfontosabb döntések nem csak rajtam múltak. Mindig a csapat mellett voltam, a csapat érdekeit néztem, kiálltam a közösségért, bizonyos tekintetben a mai napig játékosnak érzem magam. A szolgálati autók elvétele nem az én ötletem volt. Sőt amikor először szóba került, kimondottan elleneztem. S ha már a büntetések… Még olyan javaslat is érkezett, hogy azokat a játékosokat, akiknek a szerződésük tiltja, hogy levonjunk a pénzükből, azokat én büntessem meg nem megfelelő edzésmunka címen. Természetesen ezt visszautasítottam, ilyesmiről szó sem lehetett."

 

"Abban mindenképpen hibáztam, amikor elfogadtam azt a kompromisszumot, hogy nem hozhatunk pénzért játékost, csak ingyen átigazolható futballista érkezhet. Vernem kellett volna az asztalt, hogy az előrelépéshez minőségi átigazolásokra lenne szükség. Bíztam a rendelkezésre álló játékosokban, és voltak olyan eredmények, amelyek azt mutatták, hogy lehetnek vérmesebb céljaink. Tény azonban, hogy az utóbbi időben már nem működött, amit szerettünk volna" – fogalmazott.

Jön az olasz foci blogja: kezdésnek beszólás a Barcának is! – NB1.hu

Az olasz foci blogja

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC