nb1.hu

Így látta a Vasas elleni győzelmet az Újpest újdonsült csodacsatára

Budapest – Balogh Balázs régóta várt egy szabadrúgás gólra.

 

Az OTP Bank Liga 26. fordulójában az Újpest FC remek mérkőzésen, 3-2-re legyőzte a Vasast, ezzel a lila-fehérek négymeccses nyeretlenségi sorozatot szakítottak meg az NB I-ben. Az angyalföldiek elleni siker főszereplői, Jonathan Heris, Balogh Balázs, Mohl Dávid és Banai Dávidot nyilatkozott az Újpest honlapjának a megnyert rangadóról.

 

„Nagyon jól éreztem magam, élveztem a csatárszerepet is, bár nehéz mérkőzés volt, de mindenki győzni akart a csapatból, ami látszott is a pályán.” – mondta a belga középhátvéd, Jonathan Heris, aki mostanában középcsatárként remekel.

 

Balogh Balázs gyönyörű szabadrúgásgóllal tette emlékezetessé a Vasas elleni sikert.

 

„Először is el kell mondjam, hogy már nagyon vártunk erre a sikerre, és most persze boldogok vagyunk a megszerzett három ponttal. Sokszor próbálkoztam már szabadrúgásból, de egészen tegnapig vagy a kapus, vagy a kapufa meggátolt a sikerben – mondta Balogh Balázs. –Gratulálok Herisnek a találatához, igazán szép teljesítmény középhátvédként két meccsen két gólt is lőni, ez mindenképpen megsüvegelendő.”

 

Kubatov Simon Tiborról, Lipcseiről és Geráról is beszélt – NB1.hu

 

Mohl Dávid, a lila-fehérek balhátvédjének a gólja biztosította be az Újpest győzelmét.

 

„Ha szögletet rúgunk, akkor nekem kell érkeznem a másik oldalon, kedden is ez történt, és sikerült értékesíteni a helyzetem – mondta Mohl Dávid. – Az első félidő szerintem nem volt annyira jó, mint a kupameccs hasonló periódusa, talán a nagy szél is szerepet játszott ebben. Óvatosan futballoztunk, tisztában voltunk vele, hogy győznünk kell. A második játékrészben felpörögtek az események, szépített a Vasas, aztán újra két gól lett a különbség, majd ismét izgalmas lett a meccs, de a végén a mienk lett a három pont.”

 

Banai Dávid, az Újpest saját nevelésű kapusa először kezdett a tavaszi szezonban,

 

„Boldog voltam, hogy újra kezdőként állhattam a kapuban, és minden erőmmel arra koncentráltam, hogy győzelemhez segítsem a csapatom – mondta a 22 éves kapus. – A bemelegítésnél voltak kisebb problémák, de az első pár védést követően már úgy éreztem, hogy jó nap lehet nekem ez a mai. Fontos diadal volt számunkra a Vasas FC elleni, most pedig már a Gyirmót FC Győr elleni összecsapásra fókuszálunk.”

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC