nb1.hu

Így készítik el a labda útját bemutató hőtérképeket a meccseken

Budapest – A Honvéd-Fradin nyílt lehetőségünk feltárni a titkot!

A labdarúgás is egyre inkább támaszkodik a statisztikai adatokra. Amerikában mondjuk ez már évtizedek óta így van minden sportágban, de úgy látszik a világfutball is rájött, hogy igen hasznos tanulságokat lehet levonni az adatokból. Azzal mondjuk nem értünk egyet, hogy csak a száraz tényeket kell elemezni, mert lehet, hogy valaki 50-ből 48-szor jó helyre passzolja a labdát és el vagyunk ájulva a precizitásától, miközben lehet, hogy ebből 40-szer csak a hozzá legközelebb állót választotta. Ezért lehet, hogy jobb az, ha 50/37-es a mutató, mert van benne két gólpassz is, az eladott labdákból meg nem lett baj.

 

Másik üde színfoltja a statisztikai elemzéseknek az, hogy melyik félidőben, melyik térfélen volt többet a labda. Ez is érdekes, de nem feltétlenül 100%-os pontosságú adatsor, mert lehet, A-csapat térfelén volt a játék hangsúlya, de ez a gárda egyetlen kontrával eldöntötte a meccset, tehát jobban teljesített.

 

Viszont érdekes témakör, hogyan készítik el a hőtérképeket a statisztikusok. Ezen már mi is sokan gondolkoztunk, de a tegnapi Honvéd-Fradi meccsen végre magunk is meggyőződhettünk róla, mert a mérkőzésre delegált egyik belgrádi újságírónak pont az volt a feladata, hogy ilyen jellegű „kimutatást” végezzen. Elég hozzá egy modern mobiltelefon és egy megfelelő alkalmazás…

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC