nb1.hu

Horváth Ferenc ígérete az FTC és a Videoton mai összeállításával kapcsolatban

Balmazújváros - Kis falusias légkörből döntenek nagy klubokról.

Egy héttel ezelőtt még szinte mindenki biztosra vette, a Balmazújváros kiesik az NB I-ből. Az utóbbi forduló óta azonban fordult a kocka, olyannyira, hogy ugyan még nem menekült meg Horváth Ferenc csapata, de nem kiesőhelyről várja az utolsó, mindent eldöntő fordulót.
 
„Nagyon nagy dolog, amit ez a kis csapat, a kis költségvetésből, a kis falusias légkörből elő tudott rántani – méltatta együttesét Horváth Ferenc. – Ez egy nagyon őszinte dolog volt mind a játékosok, mind a vezetők és szurkolók részéről. Nagy dolognak tartom, hogy ez a csapat dönthet olyan nagy múltú egyesületekről, mint a Vasas vagy a DVTK.”
 
A szezon első felében, idegenben ment jobban a hajdúsági együttesnek, az utóbbi időben azonban hazai pályán nyújtott meggyőzőbbet a csapat.
 
„Az elején pont az volt a probléma, hogy idegenben jöttek a pontok. Hála az égnek, a végére már mindenki megérezte ennek a jó kis balmazújvárosi, hazai pályának az előnyét és azt a hangulatot, amit minden hétvégén jellemző volt ránk eddig is, a szurkolókkal együtt alkotunk egy egységet itthon” – vélekedett a balmazújvárosiak játékosa, Sigér Dávid.
 
„Hatalmas lendületet adott nekünk ez a két győzelem – utalt Tamás László a 4-0-s DVTK elleni és az 1-0-ás Paks elleni Balmaz-sikerre. – Úgy gondolom, hétvégére minden adott lesz ahhoz, hogy itthon megverjük a Fradit.”
 

A Balmazújváros a saját kezébe vette a sorsát, az szezonzáró mérkőzés előtt sikerült elkerülnie a kieső zónából, de az előtte álló feladat egyáltalán nem tűnik egyszerűnek, hiszen az a Ferencváros látogat Horváth Ferenc csapatához, amelytől korábban egy ötöst kapott a gárda.
 
„Az, hogy mi fog történni és a Ferencváros, meg a Videoton milyen összeállításban lép majd pályára, nagyon érdekes kérdés és nem is szeretnék erről beszélni, de biztos, hogy valamilyen szinten reagálni fogok rá a mérkőzés után, hogyha úgy történnek a dolgok, ahogy én gondolom" – mondta a szakvezető, aki hozzátette, csak rajtuk múlik, mi lesz majd a meccsen, a másik két dologra nincsen hatással.
 
„Egész héten azért dolgoztunk, hogy a saját kezünkben lévő sorsunkat mi tudjuk irányítani.”
 
A találkozó kimenetelétől függetlenül, egy dolgot biztosan tud Horváth Ferenc: „Amint lefújják a mérkőzést, én futballal biztosan nem foglalkozom egy darabig, sőt, ha valami gurul felém, arra sem fogok odanézni.”
 
 
Élő közvetítés és a gólok története, élő tabellával a linkre kattintva érhető el

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC