nb1.hu

Hétvégén elmarad az Újpest Diósgyőr elleni felkészülési meccse

Budapest – Az Újpest edzője nem félti játékosait a húsvéti plusz kilóktól.

A válogatott szereplések alkalmával a szabad hétvégéken általában edzőmeccset játszanak az élvonalbeli klubok. Szombaton az Újpest a Diósgyőrrel találkozott volna, azonban a mérkőzésre mégsem kerül sor. A döntés hátteréről a lila-fehérek vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics számolt be a klub honlapjának.

 

 

– Úgy gondoltuk, hogy a csapatnak nincs szüksége még egy mérkőzésre, hiszen az elmúlt két hétben ötször is játszottunk, és a március harmincadikai forduló átszervezése miatt a következő hónapunk is nagyon sűrű lesz. Ezen felül öt-hat játékosunkra is számítanak a nemzeti válogatottjaikban, így ők sem tudtak volna pályára lépni. Véleményem szerint a rendelkezésünkre álló szűk két hét elegendő lesz a feltöltődésre, a sorok rendezésére, és a játékunk rendbetételére.

 

– Nyakunkon a húsvét, nagyon sokan hazamennek a családjukhoz, és az ünnepek nagy részét evés-ivással töltik. A mi játékosaink csak módjával fogyaszthatnak, vagy ez a téma nem került elő az öltözőben?

– Már többször említettem, hogy profikkal dolgozom, így erről nem beszéltem velük. A játékosaim mindig nagyon ügyelnek arra, hogy mikor, mit esznek, illetve isznak. Ezen felül a szakmai stábból többen is a megfelelő táplálkozás kérdéseivel foglalkoznak, így akinek ez ügyben segítségre lenne szüksége, annak bármikor tudnak tanácsot adni. Mindamellett tudom, hogy ez egy fontos családi ünnep, aminek elválaszthatatlan részét képezi az étel-, italfogyasztás. Mondtam is a fiúknak, hogy ha a hosszú hétvége alatt megisznak egy-két italt a barátaikkal, családtagjaikkal, amiatt nem fogok haragudni.

 

– Ön hogyan ünnepli a húsvétot, esetleg hazalátogat Belgrádba a hosszú hétvégére?

– A húsvét hagyományosan családi ünnep, én pedig az időm nagy részében távol vagyok a szeretteimtől. Múlt héten voltam otthon, így most nem utazom haza, ugyanakkor néhány családtagom meglátogat, így lesz kivel ünnepelnem.  

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC