nb1.hu

Határidőre elkészül az MTK új stadionja, de…

Budapest – A Sporting ingyen jön, az első bajnokin a Gyirmót az ellenfél.

Interjút adott az MTK honlapjának dr. Deutsch Tamás elnök, amit változtatás nélkül közlünk.

 

– Kezdjük a szurkolókat foglalkoztató kérdések sorát a stadionnal!

– A beruházás alapos előkészítése, a bontási munkálatok elvégzése és a kivitelező kiválasztását szolgáló nyilvános közbeszerzési eljárás sikeres lebonyolítása után tavaly, október 27-én kezdődtek el az Új Hidegkuti Nándor Stadion és környezetének építési munkálatai. November 16-án, a klub 127. születésnapján leraktuk az új stadion alapkövét, és elmondtuk, hogy 2016 szeptemberére elkészül az Új Hidegkuti Nándor Stadion. Nos, ezt hallva – most már elmondhatom – sokan bizony hitetlenkedve néztek ránk, de ahogy az elmúlt 8-10 hónapban, úgy most is örömmel mondhatom, hogy minden az eredeti terveknek megfelelően alakul, az építkezéssel határidőre elkészülünk és szeptember 15-én érvényes használatbavételi engedélye lesz a létesítménynek. Voltak közben jeles eseményeink, amikor például az első tartópillér elhelyezésében kiváló labdarúgóink – a stadionberuházás szóvivőiként tevékenykedő – Nagy Lilla, Torghelle Sándor és Baki Ákos segédkeztek. Idén május 31-én tartottuk a Bokrétaünnepséget, melyen az épület legmagasabb pontjára virágot helyeztünk. Minden alkalommal elmondtuk, hogy feszített a tempó, de a közbeszerzési eljáráson nyertes konzorcium minden munkatársa, az építésvezetőtől, a szak- és segédmunkásokig nagyszerű munkát végeznek, tartják a – nemzetközi összehasonlításban is – szoros határidőt, és napra pontosan a szerződésben rögzített határidőre elkészül a világszínvonalú létesítmény, az Új Hidegkuti Nándor Stadion.

 

– Szeptember 21-én tehát stadionavató a Sporting elleni mérkőzéssel?

– Az építkezés határidőre befejeződik, de érthető okokból új időpontot kellett keresnünk a stadion avatóünnepségének. Az indok prózai: szeptember 21-re, a magyar válogatott feszített világbajnoki felkészülési programja miatt az MLSZ bajnoki fordulót iktatott be az OTP Bank Liga menetrendjébe. Messzemenőkig támogatjuk a Szövetség és a kapitány elképzeléseit, ahogy tettük tavasszal is, amikor szerda-szombat rendszerben kellett játszani az OTP Bank Ligában, hogy április végére befejeződjön a bajnokság, és több idő legyen a legjobbak Európa-bajnoki felkészítésére. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen Franciaországban a várakozások felett teljesített a válogatott. Természetes volt tehát, hogy ezzel is segítjük a szövetségi kapitány munkáját, és változtatunk, így a stadionavató időpontja 2016. október 12. lesz.

 

– Mit szólt ehhez a Sporting Lisszabon?

– Köszönet és hála a portugál klub vezetőinek azért, hogy zokszó nélkül beleegyeztek a módosításba. Tudni kell, hogy a két egyesületet félévszázadosnál is hosszabb sportbarátság fűzi, hiszen 1964-ben a Kupagyőztesek Európa-kupájának döntőjét vívta a két klub labdarúgócsapata.

 

– Mennyibe kerül az MTK Budapestnek a portugálok pályára lépése?

– Köztudott, hogy az ilyen kaliberű egyesületek komoly fellépési díjat kérnek egy-egy barátságos mérkőzésért, és általában nem hatja meg őket, hogy stadionavatóra, bemutatóra, vagy „sörmeccsre” mennek. Nos, a Sporting Lisszabon elnöke, szakvezetése többször hangsúlyozta, hogy megtiszteltetésnek veszi a meghívást, és ellenszolgáltatás nélkül lép pályára, ráadásul a legerősebb együttesével.

 

– Mikor kerül sor az első hazai OTP Bank Liga mérkőzésre?

– Úgy döntöttünk, hogy a megnyitóünnepség után játsszuk az első NB I-es meccset az új létesítményben. Ennek dátuma, mai tudásunk szerint – tíz nappal a Sporting elleni találkozó után – október 22-e, szombat. Az ellenfél a Gyirmót FC Győr.

 

– Mikortól kapható jegy a megnyitóra, és mikor kezdődik a bérletek, sky boxok értékesítése a bajnoki mérkőzésekre?

– A megnyitó előtt 50 nappal kezdjük meg a jegyek értékesítését. Szintén 2016. augusztus 23-tól lehet megvásárolni a 2016/2017-es bajnoki évadra vonatkozó bérleteket is. A pontos információkról még a héten sajtóközlemény formájában tájékoztatást kapnak az érdeklődők. A legdrágább jegyünk 4900 forint lesz, viszont egy három fős család is ugyanennyiért tud bejönni egy bajnoki mérkőzésünkre. Itt külön szeretném felhívni a figyelmet a családi szektorra, ahová rendkívüli kedvezményekkel várjuk a szülőket, a nagyszülőket gyermekeikkel, unokáikkal. A családi szektor közvetlenül a VIP szektor mellett lesz. Gyermekmegőrzővel, animátorokkal segítjük az apukákat, anyukákat, hogy a szülők, nagyszülők akkor is nyugodtan tudják nézni a mérkőzést, ha a kicsik figyelme lankad.

 

– Nem úgy szerepel a csapat, ahogy a szurkolók, vezetők, játékosok tervezték. Öt forduló után, két ponttal a 11. helyen állunk, éppen a Gyirmót előtt, mely az első bajnoki ellenfelünk az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. A szurkolók már az edző, a szakvezetés fejét követelik.

– Szörnyen érzem magam, szurkolóként és klubelnökként egyaránt. Talán még soha nem rajtolt ilyen rosszul a labdarúgócsapat, amióta a nemzeti bajnokság első osztályában szerepel. Azt viszont látom, hogy a játékosok és a szakmai stáb tagjai is rettenetesen érzik magukat az eredménytelenség miatt. De a lényeg nem ez: ilyen szereplésnél teljesen mindegy, hogy ki, mit mond a nyilvánosság előtt. A nyilatkozatok nem változtatnak semmin. Ilyenkor nem dumálni kell, hanem dolgozni. Egyetlen dolog változtathat a helyzeten, ha a csapat elkezd nyerni  Azon nem csodálkozom, hogy a szurkolók „fejeket követelnek”, mert két-három egymásutáni vesztes mérkőzést követően a világ szinte minden táján így éreznek a drukkerek. Ne feledjük azonban, hogy ez a csapat két éve otthontalan, járja az országot meccsről-meccsre! Játszottunk „hazai mérkőzést” a Bozsik Stadionban, az Illovszky Rudolf Stadionban, a Dunaferr Arénában, a Pancho Arénában, a Szusza Ferenc Stadionban és Gyirmóton. Az egyébként sem túl izmos nézőszámunk tovább csökkent. De ami a szurkolóinkat illeti, én mindenek előtt köszönetet szeretnék mondani mindannyiuknak a támogatásért, a csapat, a klub melletti kiállásért! Az elmúlt két szezonban, a szurkolóinknak is köszönhetően, nem szerepeltünk rosszul. Bronzérem a 2014/15-ös szezonban, egy évre rá nemzetközi kupaindulást érő negyedik hely, valamint egy sikerrel vett selejtezőkör az Európa-ligában nem olyan katasztrofális. Ám az tény, hogy a szurkolóink, sportolóink, edzőink mentálisan elfáradtak ebben az otthontalanságban, és nagyon várják már az Új Hidegkuti Nándor Stadion átadását. Ahogy én is!

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC