nb1.hu

Hangol az MLSZ a 7. fordulóra

Magyarország – A csúcsrangadó ugye holnap lesz.

Öt mérkőzést szombaton, egyet vasárnap rendeznek az OTP Bank Liga 7. fordulójában. A csattanó a végére marad: a Videoton a Ferencvárost fogadja – jelezte a szövetség honlapja.

 

VASAS FC–PAKSI FC

(Szombat, Szusza Ferenc Stadion, 18.00)

 

A Vasas három mérkőzést játszott eddig pályaválasztóként az OTP Bank Liga 2017–2018-as idényében, egyet elveszített (Diósgyőr), egyet megnyert (Puskás Akadémia), egyet pedig, legutóbb, döntetlennel zárt (Mezőkövesd). 2017-ben mindössze két hazai bajnokiját nyerte meg eddig. Májusban a Paks nagyon meglepte, Csertői Aurél együttese 3-0-ra nyert a Szusza Ferenc Stadionban. A paksiak csak a kilencedik helyen állnak, igaz, a Videoton FC-vel egyetemben, egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak a többieknél. Vendégként legutóbb döntetlent játszottak a Ferencvárossal a Groupama Arénában. Március 11. óta a Vasas elleni az egyetlen megnyert meccsük vendégként. Nincs „főváros-fóbiájuk”: a legutóbbi hat budapesti mérkőzésükből csak egyet, a tavaszi, Honvéd ellenit veszítették el.

 

BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDFŐ–ÚJPEST FC

(Szombat, Balmazújváros, 18.00)

 

Horváth Ferenc csapata kifejezetten jól szerepelt eddig azon riválisok ellen, amelyeknél hajdanán az egykori válogatott csatár futballozott. Az Újpest is ilyen… Az újonc egy mérkőzést nyert eddig, hazai pályán kiütötte a Diósgyőrt. Már nem veretlen hazai pályán, mivel története első hazai élvonalbeli bajnoki mérkőzésén kikapott a Vasastól. Az Újpest, a Ferencvárossal együtt, tudhatja a neve mellett a legtöbb döntetlent, az első hat fordulóból négyben egy pontot szerzett. Vendégként szenvedte el egyetlen vereségét, szoros mérkőzésen kikapott a Honvédtól a Bozsik Stadionban, ahonnan egyébként a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő elhozott egy pontot. Érdekes, hogy mindkét csapatnak 9-9 a gólkülönbsége, az Újpest minden fordulóban szerzett eddig gólt, a Balmazújváros csak a Vasas ellen nem talált a kapuba.

 

DIÓSGYŐRI VTK–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC

(Szombat, Debrecen, 18.00)

 

Az OTP Bank Liga két borsodi csapata Hajdú-Bihar megyében találkozik egymással. A diósgyőriek másodszor játszanak pályaválasztóként az idényben, az első alkalommal 2-2-re végeztek a Puskás Akadémiával. Az első három fordulóban kétszer is nyertek, a legutóbbi háromban nyeretlenek maradtak. A Mezőkövesd kiválóan rajtolt, éppen a debreceni Nagyerdei Stadionban tudott győzni, aztán a Paks ellen megnyerte az első hazai meccsét is, de azóta, négy forduló alatt, csak egy pontot szerzett. Igaz, azt idegenben, a Vasas ellen. A Diósgyőr ugyan az előző idényben Mezőkövesden játszotta a stadionja felújításának kezdete után a hazai mérkőzéseit többségét, de a Mezőkövesdet Debrecenben fogadta május 13-án is. Döntetlenre végeztek a felek (2-2).

 

SWIETELSKY HALADÁS FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC

(Szombat, Sopron, 18.00)

 

A Haladás hat pontot szerzett eddig, mindet pályaválasztóként, Sopronban. „Otthon” csak a Diósgyőrtől kapott ki. Március 8. óta, egyetlen kivétellel, minden hazai bajnoki mérkőzésén szerzett gólt. A Puskás Akadémia idegenben még nyeretlen, de csupán a Vasastól kapott ki, a Ferencváros és a Diósgyőr ellen is szerzett pontot. Mindazonáltal sereghajtó, noha mindössze egy ponttal van kevesebbje, mint a nyolcadik helyezett Haladásnak.

 

BUDAPEST HONVÉD–DEBRECENI VSC

(Szombat, Bozsik Stadion, 20.30)

 

A bajnokcsapat immár sorozatban tizenegy találkozón veretlen maradt az OTP Bank Ligában, kilenc győzelem, két döntetlen a mérlege ebben a szakaszban. A legutóbbi három bajnoki találkozóját kivétel nélkül megnyerte. A Bozsik Stadionban tavaly szeptember 24. óta nem veszített bajnoki meccset, a legutóbbi négyen (ezeket játszotta a 2017–2018-as idényben) kivétel nélkül mindig két gólt szerzett. Igaz, a legutóbbi háromból csak az Újpest ellenit nyerte meg, a Diósgyőr és a Balmazújváros is elvitt egy pontot. A Debrecen esetében az a kérdés, melyik arcát mutatja. A legutóbbi fordulóban megszerezte az első győzelmét, kiütötte a Vasast a Nagyerdei Stadionban. De egyelőre az utolsó előtti helyen áll, vendégként tavaly október vége óta csupán kétszer nyert, egyszer a Vasas, egyszer pedig, a bennmaradás szempontjából kulcsmérkőzésen, a Diósgyőr ellen. Mind a két csapat hat gólt kapott eddig, csak éppen a Honvéd kétszer annyit lőtt, mint a DVSC. A két csapat legutóbbi négy meccsét mindig a Honvéd nyerte. A Debrecen 2013 novemberében nyert legutóbb a kispestiek ellen, mégpedig a Bozsik Stadionban.

 

VIDEOTON FC–FERENCVÁROSI TORNA CLUB

(Vasárnap, Felcsút, Pancho Aréna, 19.30)

 

A Videoton FC-nek a rosszul sikerült csütörtöki Európa Liga-mérkőzés után szűk 70 órája maradt a regenerálódásra, következik a Ferencváros elleni rangadó. Marko Nikolics együttese még veretlen a bajnokságban, de a Pancho Arénában játszott három hazai bajnoki találkozójából csak egyet, a Debrecen ellenit nyerte meg. (Vendégként győzött ugyanott a Puskás Akadémia ellen.) A Ferencvárost legutóbb májusban, a 2016–2017-es idény utolsó előtti fordulójában fogadta Felcsúton, akkor, a bajnoki címért való küzdelem utolsó sikeres állomásaként, hátrányból fordítva, 4-1-re nyert. A zöld-fehérek, a riválishoz hasonlóan, még veretlenek a bajnokságban, de négyszer is döntetlent játszottak. Idegenben minden meccsükön egy pontot szereztek eddig, döntetlent játszottak Újpesten és Debrecenben. A Vidi ellen, vendégként, 2016 márciusában, Magyar Kupa-mérkőzésen nyertek. Bajnokin 2015 augusztusában, még a Sóstói Stadionban tudtak vendégként győzni.

NB1.hu

OTP Bank Liga 2017/2018 – tabella

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC