nb1.hu

Hamarosan ki kell rúgnia Fernandót is a DVTK-nak!

Miskolc – Már persze, ha hinni lehet a klubvezetésnek.

Megkapta a DVTK az új stadionját, de a csapat még mindig vergődik. Eddig ugye az volt az egyik indok a gyenge szereplésre, hogy a hazai meccseit sem tudta az otthonában megrendezni a csapat. Meg persze az a Bódog Tamás volt a gond, aki egész Miskolcon a legjobban értett a focihoz, nem hazudott és dolgozni akart…

Amikor kirúgták, azzal indokolták a menesztését az elöljárók, hogy az irányításával nem érzik biztosítottnak az NB I-es tagság megőrzését. Akkor a miskolciak a 9. helyen voltak, 2 pontos előnyben a 11., azaz kieső helyen tanyázó Mezőkövesddel szemben.

Aztán jött Fernando, majd az első zakó a spanyol irányításával Újpesten. Ekkor még mindig két pontra volt a kieső helytől a Diósgyőr, de az utolsó előtti a Balmaz, az utolsó a Kövesd lett. Majd jött a múlt szombat, a stadionavató, a DVTK meg otthon égett be a Mezőkövesd ellen. A miskolciak még nincsenek kieső helyen, de pontazonossággal állnak a táblázaton a már kipottyanó helyen pironkodó Vasassal vállvetve, az utolsó Balmaz előtt meg 1 pont az előny.

Ha tehát Bódognak a veszély miatt kellett mennie, akkor Fernandónak is mennie kell, mert még nagyobb a baj. A helyzet a váltás óta tehát egyáltalán nem lett jobb.

Bódogot valaki elküldte, Fernandót – feltehetően – ugyanaz kinevezte.

Vajon ő kapott-e bármilyen büntetést vagy hibázott-e valamikor valamiben? Vagy mindig csak mások vétettek?

Lila-blog: szerdán meg kell csinálni! – NB1.hu

Lila-blog: szerdán meg kell csinálni!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC