nb1.hu

Haladás: belga testvérpárt tesztel a szombathelyi klub

Szombathely - Thomas és Stef Wils bizonyíthat Mészöly Gézának.

Belga testvérpárt tesztel a Szombathelyi Swietelksky-Haladás. A 25 éves, 181 cm magas, 70 kg súlyú Thomas Wils a Lierse SK, a Turnhout majd ismét a Lierse színeiben összesen 150 belga élvonalbeli mérkőzést játszott, egy gólt szerzett. Wils védekező és támadó középpályásként is bevethető, de elsősorban előbbi poszton erős – írja a klub hivatalos honlapja.

 

Bátyja, a 32 éves belső védő, 187 cm magas Stef Wils korábban a Lierse, a Westerlo, a Gent, legutóbb a Cercle Bruges-ben szerepelt, összesen 350 meccsen játszott a belga első osztályban.

 

Thomas piaci értéke 700 ezer, Stefé pedig 400 ezer euró. Mindkét játékosnak június 30-ig van szerződése jelenlegi klubjával.

 

(fotó:haladas.hu)

 

A két futballista csütörtökön fizikai felmérésen vesz részt. Azt, hogy délután edzenek-e, illetve pénteken játszik-e valamelyikük az ausztriai edzőmeccsen – lévén, hogy még élő szerződés köti őket belga klubjukhoz – egyelőre nem tudni. Hír még, hogy megérkezett Leandro Martinez is.

 

Ami a pénteki, Mattersburg elleni felkészülési mérkőzést illeti, a találkozó nem 18.30-kor, hanem 19 órakor kezdődik Birkfeldben. Miután az ausztriai edzőmeccseken általában belépőt szednek, az útnak induló Hali-szurkolók jól teszik, ha visznek némi eurót magukkal – teszik hozzá.

 

NB II: ismét Pécsről igazolt játékost a Mezőkövesd.

 

Hajnal felépülőben, minimális esély a GAE elleni játékra.

 

Három a magyar igazság: újabb fiatalunk a Barcánál!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC