nb1.hu

Hagyomány,kabala? Milyen meze lesz a Vasasnak?

Budapest – A rikító zöld titkának eredtünk a nyomába.

„Győztes mezen ne változtass”! Akármennyire is tűnhet hihetetlennek, a futballcsapatok életében is fontos szerepet játszik a kabala. Vannak játékosok, akik különféle rituálék elvégzése után lépnek fel a pályára, de ugyanez a hozzáállás jellemző akkor is, amikor a két klub képviselői a heti egyeztetések során megbeszélik, hogy melyik csapat, milyen szerelésben lép pályára az adott meccsen. A szabályzat egyértelmű: minden gárdának kell, hogy legyen három különböző szerelése. Egy hazai, amely a klub hagyományainak megfelelő, egy ettől teljes eltérő idegenbeli és egy harmadik dressz, amelynek – fogalmazzunk szabadon – totálisan rikítónak kell lennie, hogy lehetőleg minél több színösszeállítástól elütő legyen. Az is fontos, hogy mindig a hazai csapat döntheti el, hogy milyen szerelésben lép pályára, az ellenfélnek ehhez kell alkalmazkodnia.  fotó: vasasfc.hu De visszatérve a babonákra: az is bevett szokás akkor, ha egy csapat nyeretlen széria után szerelést vált és nyer, hogy ragaszkodik a győztes dresszhez a következő meccs(ek)en is. Az előző fordulóban a Vasas váltott ki meghökkentést azzal (a nyomtatott sajtóban is kapott emiatt megjegyzéseket a klub), hogy rikító zöld mezben lépett pályára Kispesten, pedig nem volt más választása a vezetőségnek, akik döntésükkel éppen betartották a szabályokat. A kispestiek hazai szerelése ugyanis ütközött a Vasaséval, így a piros-kékeknek kellett alkalmazkodniuk. A tiszta fehér mez még nem érkezett meg Angyalföldre, így maradt a meghökkentő változat, amelyik egyébként abban a kategóriában még bőven a jobbak közé sorolható. – A Debrecen ellen, hazai pályán, már ismét a megszokott, piros-kék szerelésben kívánunk pályára lépni – jelezte honlapunknak Keresztúri András, a Vasas technikai vezetője.  És, hogy mennyire szigorúan ellenőrzik a szabályokat (ezeket a játékvezetőknek kell betartatniuk, akiknek a klub vezetői a kezdés előtt kötelesek bemutatni a szereléseket)? Előfordult már olyan is, hogy az egyik gárda fehér dresszben és kék nadrágban akart játszani, míg az ellenfél kék felsőben és fehér alsóban, de erre így nem kaptak engedélyt, hozzá kellett nyúlni a harmadik variációhoz. A Vasas drukkerei azonban megnyugodhatnak, a jelek szerint ismét a favorit színösszeállításban láthatják a kedvenceiket, mert a hagyomány iránti tisztelet erősebbnek tűnik a Fáy utcában a hiedelmeknél… S. Z.  Zárt kapu: íme az MLSZ teljes beadványa. Mit írt a szövetség a szurkolókról?  Súlyos büntetés: zárt kapu Feröer ellen!

 

Dzsudzsák túl a sokkon. Kétszintes penthouse lakásba költözött

  Mikor térhet vissza Kemenes Szabolcs?  Kilenc magyarral rajtol az Európa Liga csoportköre

 

Így verték a zsaruk a Bayern-szurkolókat Pireuszban. VIDEÓ!

 

A csütörtöki élő televíziós futballközvetítések

 

BL: a szerdai események összefoglalója

 

Bogdán Ádám nagy esélye, az EL-ben debütálhat a kapus

 

Hrutka János nekiment az MLSZ-nek a szurkolók miatt

 

Keringer: "Az MLSZ állam az államban hoz döntéseket."

 

Stieber Zoltán a hamburgi helyzetéről: Futballoznom kell!

 

Aranylabda: januárban kiderül, lesz-e trónfosztás

 

Böde Dániel iránt ismét Lengyelországból érdeklődnek

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC