nb1.hu

Gyászol a Videoton és a magyar futball: elhunyt Kovács Ferenc

Székesfehérvár - Legendás alakja távozott a magyar futballnak.

A vidi.hu írását változtatás nélkül közöljük.
 
Tragikus hírt kaptunk a székesfehérvári kórházból szerda délután – a nap folyamán váratlanul rosszul lett, majd később elhunyt Kovács Ferenc.
 
Klubunk tiszteletbeli elnöke 1934. január 7-én született Budapesten. Az MTK saját nevelésű játékosaként 1954-ben mutatkozott be az első osztályban, és több mint 10 éven keresztül viselte a kék-fehér mezt. A fővárosi csapattal bajnok, Kupagyőztesek Európa Kupája – döntős és kétszer a Közép-európai Kupa győztese. Az 1960-as római olimpián bronzérmet szerzett a válogatottal.
 
1965-ben kezdte edzői karrierjét az MTK utánpótlásánál, 1968-’69-ben már az első csapat kispadján ült. 1970-’72 között az Egri Dózsa, 1972-’77 között a Videoton SC, 1977-’78 között a Vasas SC, 1978-’79 között a magyar válogatott, 1980-’83 között a DVSC, 1983-’86 között újra a Videoton SC, 1986-’87 között a spanyol Las Palmas, 1987-’88 között harmadszor is a Videoton SC, 1989-’90 között a Szeged SC, 1990-’93 között az Újpest vezetőedzője volt. 
 
1968-ban Magyar Népköztársaság Kupa-győztes az MTK-val, 1983-ban mesteredzői díjjal tünteték ki, de legnagyobb edzői sikereit klubunkkal érte el. Magyar bajnoki ezüstérmes 1976-ban, bronzérmes 1984-ben és 1985-ben a Vidivel. Az 1984-’85-ös szezonban pedig a klub és máig a magyar labdarúgás utolsó csúcseredményét produkálta klubszinten, az UEFA Kupa döntőjéig vezette csapatunkat, azóta Székesfehérváron teljes joggal igazi legenda övezte személyét.
 
"Döbbenten és értetlenül állunk a tragédia előtt. Pár napja még felhőtlenül ünnepeltük az aranyérmet, és terveztük a jövőt" – mondta megrendülten klubunk tulajdonosa, Garancsi István, miután megtudta a hírt.
 
Kovács Ferenc az elmúlt években is aktívan élt és a labdarúgásnak szentelte mindennapjait, 2008 óta a Videoton FC tiszteletbeli elnökeként és az MLSZ-ben is dolgozott. Számára a titulus nem csak egy üres szólam volt, hiszen szinte nem telt el nélküle Vidi-meccs, edzőmérkőzésekre, valamint idegenbeli bajnoki találkozókra is kísérte a csapatot, természetesen a helyszínen ünnepelte klubunk harmadik bajnoki sikerét is vasárnap a Pancho Arénában. Az éremátadást sajnos már csak fentről, a többi elhunyt Vidi-legenda társaságából nézheti.
 
"Amikor a legelső alkalommal megkerestek Fehérvárról, én egy lépcsőfoknak tekintettem a Videotont. Végül, kis túlzással, az életem lett ez a város. Bármelyik korszakra gondolok vissza, ragyogó csapatom volt Sóstón. Volt amikor jól ment, de nem engedték, hogy bajnokok legyünk, volt amikor átalakult a csapat, de ennek ellenére jó volt a közösség. Volt, amikor remekeltünk a nemzetközi színtéren és divat lett a Videotonnak szurkolni. Soha nem felejtem el azokat az embereket, akik a lámpaoszlopokra kapaszkodva nézték a meccseinket: vagy azért, mert nem volt pénzük, vagy azért, mert elfogytak a belépők. Mindig ott voltak velünk, mellettünk álltak. Család volt Sóstón, egy nagy család, amelyhez megtiszteltetés tartozni” – nyilatkozta Kovács Ferenc korábban.
 
Nekünk volt megtiszteltetés, Feri bácsi! Nyugodjon békében!
 
Kovács Ferencet a Videoton FC saját halottjának tekinti.
 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC