nb1.hu

Gyászol a DVTK

Nyugodjék békében.

ÍME, A DVTK SZOMORÚ BEJELENTÉSE:

,,Fájó szívvel tudatjuk, hogy életének 77. évében elhunyt dr. Szűcs Zsolt, a DVTK majd a DFC egykori elnökségi tagja.

Dr. Szűcs Zsolt jogi diplomát szerzett, ügyvédként, majd a cégbíróságon dolgozott, miközben szurkolóból klubvezető lett. Az 1990-es évek elején elnökségi tagjaként vett részt az önálló labdarúgó szakosztály első lépéseinek megtételében a sok szempontból nem egyszerű időszakban. 

Amikor úgy ítélte meg, a klubházban már nem tud segíteni, visszatért a lelátóra, és ugyanolyan lelkesedéssel szurkolt a csapatnak, mint korábban. Ekkoriban éveken keresztül a másodosztályban szerepelt a DVTK, kéthetente mégis autóba ült, és idegenben is rendíthetetlenül szorított a piros-fehér színekért.

A DVTK szeretetét gyermekeinek is tovább adta, akik lelkes szurkolóként jártak a mérkőzésre, később egyik unokája a DVTK utánpótlás-csapatainak a kapuját védte, a másik pedig jelenleg is a DVTK leány U19-es csapatának tagja.

Emlékét örökké megőrizzük!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC