nb1.hu

Görögtűzzel fogadták a Vidi-játékosokat az RBD ultrái

Székesfehérvár – Juhászék a Vidi és a Loki keménymagjával mulattak.

Az OTP Bank Liga 29. fordulójában a Videoton 3-2-re legyőzte a Debrecent a felcsúti Pancho Arénában. A székesfehérvári játékosok így érthetően fáradtan ugyan, de nagy örömmel tettek eleget a az Ultras Band meghívásának. Éjfél után nem sokkal ugyanis a Vidi-szurkolókból álló zenekar közel egyórás koncertet adott a székesfehérvári Nyolcas Műhelyben, melyen a Vidit Juhász Roland, Vinícius Paulo, Stopira, Szolnoki Roland, Géresi Krisztián, Fejes András és Varga József képviselte – írja a Videoton honlapja.

 

Lipták majdnem izomból kiütötte Kassait – NB1.hu

 

A drukkerek görögtűzzel és vastapssal fogadták a csapat játékosait, majd kezdetét vette a koncert, melyen rengeteg vidis nóta is felcsendült, ezeket pedig a játékosok közösen énekelték a szurkolókkal.

 

Az RBD tagjain kívül körülbelül 40-50 debreceni drukker is részt vett a koncerten –  a két tábor jó viszonya évtizedekre nyúlik vissza. A koncert végeztével a játékosok még kötetlenül elbeszélgettek a szurkolókkal, majd mindenki hazatért pihenni.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC