Magyar focihírek
minden mennyiségben
NB2 logó
NB3 logó
PNDRGN logó

FTC: Ramírezt megtartanák, Doll marad, tovább erősítenének

NB1.hu - 2015. április 10. péntek 10:20
Budapest – Orosz Pál: telt ház lesz a derbin, alig ezer jegy maradt.

Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál a Digi Sport Reggeli Start című műsorában elmondta, dolgoznak Cristian Ramírez megtartásán, nyáron lesznek távozói és érkezői is a csapatnak, elárulta, hogy Thomas Doll marad jövőre is a Fradi edzője, szóba került a derbi is, amellyel kapcsolatban kiderült, hogy biztos telt ház lesz vasárnap.

 

„A derbi az mindig derbi. Nekünk céljaink vannak, ehhez meg kell nyerni a meccseket. Mindig a következő összecsapásra koncentrálunk, de az Újpest elleni mérkőzés kiemelt fontosságú, már csak emocionálisan is. Ha valaki a tabellára néz, akkor azt látja, hogy 14 pont különbség van a mi javunkra, de a derbi előtt ez nem jelent semmit. Aki látta az Újpestet játszani a Videoton ellen, ez megbizonyosodhatott róla, hogy bárhogy alakulhatott volna az a mérkőzés, így senki ne gondolja, hogy könnyű dolgunk lesz” – mondta Orosz Pál, aki elárulta, hogy a bajnoki címről továbbra sem tettek le, van még hátra nyolc forduló, igaz nem nekik áll a zászló.

 

„Egészen biztos vagyok benne, hogy telt ház lesz, mivel alig több, mint ezer jegy maradt csak. Van még két nap a mérkőzésig, biztos vagyok benne, hogy ma el fog már fogyni” – tette hozzá a vezérigazgató.

 

A Ferencváros edzőjével, Thomas Dollal kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy jövőre is marad a klubnál a német tréner.

 

„Thomas Doll és az egész szakmai stáb érdeme, hogy ilyen eredményesek vagyunk. Természetes, ha valaki jó produktumot tesz le az asztalra, akkor vannak egyéb ajánlatai is. Konkrét ajánlat nem érkezett Thomashoz. Sokat beszéltem vele és azt mondta, hogy mielőtt bármi másban gondolkozna, először szeretne a Ferencvárosnál bizonyítani, sikereket elérni. Jövőre még biztosan itt lesz.”

 

(fotó:hir24.hu)

 

A télen a csapathoz kerülő új igazolásokkal, Varga Rolanddal, Hajnal Tamással és Cristian Ramírezzel is elégedettek a klubnál, utóbbi jelenleg kölcsönben van, de szeretnék megtartani, illetve a nyári játékosmozgás is szóba került.

 

„Hajnal, Varga és Ramírez is nagyban hozzájárulnak a csapat sikerességéhez, természetesen a régiek mellett. Mióta itt vagyok, az elmúlt négy évben nem volt ilyen acélos a csapat kerete, minden poszton konkurenciaharc van. Szakmailag szeretnénk, hogy maradjon Ramírez, kiváló játékos minden szempontból. Elkezdődtek a tárgyalások ezzel kapcsolatban, meglátjuk, hogy mire jutunk. Nem egy olcsó játékos, de vannak olyan konstrukciók, amikkel adott esetben több időre ide lehet hozni. Lesznek, akik távoznak a nyáron, és lesznek olyanok, akiknek érkezniük kell. Teo Schneiedernek nem csak az utánpótlásban van feladata, hanem játékos megfigyelőként is dolgozik. Szeretnél még játékosokat hozni, mivel az Európa Liga csoportkörbe kerüléshez további erősítésekre van szükség” – árulta el Orosz Pál.

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 01. 21. 12:07

A Camp Nou díszpáholyában is magyar gulyását esznek

A vasárnapi meccsen egy Haladás-szurkoló szolgálhatott fel.
2019. 01. 21. 10:35

A Blikk szerint ennyi az NB I-ben az átlagfizetés

Nagyot nőttek a klubjaink bevételei.
2019. 01. 21. 09:44

Újabb légiós távozhat a Fraditól

Méghozzá Szerbiába.
2019. 01. 21. 09:24

Megvan a Fraditól távozott izlandi új csapata

Hivatalos bejelentés.
2019. 01. 21. 10:07

Újabb akadémista kapott szerződést a Vasasnál

Hivatalos bejelentés.
2019. 01. 21. 08:24

Megvan a Vác régi-új vezetőedzője

Hivatalos bejelentés.
2019. 01. 20. 15:59

Nyolcas után, lányok elleni kézi és foci előtt

Zajlik az élet.
2019. 01. 20. 14:28

Győzelemmel debütált a 27-szeres válogatott - videó

A kétszeres válogatott csapatát győzte le.
2019. 01. 21. 08:40

Kommunikációs szakemberként bizonyíthat a DVTK válogatottja - videó

Amúgy is azon a felületen lógna.
2019. 01. 21. 07:18

Hétfői foci: pályán a Juventus és a Milan

Hazai futsalbajnoki is lesz.
2019. 01. 20. 15:46

Nagyot mentettek Csizmadiáék a szlovén bajnok ellen - reakció

Kellett a havazás is.
2019. 01. 20. 14:18

Lipták szerezte az elsőt a szlovák élvonalbeli ellen

Gólok története és vezetőedzői reakció.
2019. 01. 20. 13:12

Ketten csatlakoztak a Pápához

Igaz, egyiküknek még bizonyítania kell.
2019. 01. 20. 09:12

Üzent az RKSK a fejbe talpalt és kórházba került próbajátékosnak

Agyrázkódást szenvedett.
2019. 01. 20. 21:47

Nagyon méltón emlékeznek meg Fehér Miklósról

Már elkezdődött az emlékhét.
2019. 01. 20. 21:35

Horváth Ferenc és az ukrán próbajátékos

A mérkőzésről is elmondta a véleményét.
2019. 01. 20. 20:45

Gólösszefoglaló a DVTK románok elleni sikeréről - videó

Nagy góllal fordítottak.
2019. 01. 20. 20:26

Íme a fordulatos Fradi-vereség góljai - videó

Az időjárás sem kedvezett a csapatoknak.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Ferencvárosi TC39
2MOL Vidi FC34
3DVSC30
4Budapest Honvéd29
5Újpest FC28
6MTK Budapest27
7Mezőkövesd Zsóry FC24
8Paksi FC22
9Puskás Akadémia FC21
10DVTK17
11Kisvárda Master Good16
12Szombathelyi Haladás9
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!