nb1.hu

FTC: portugál és szlovák játékos a kiszemeltek között?

Budapest – Fabio Porto nevelés, Sesták 53-szoros válogatott.

A következő idényre gőzerővel készülő Ferencvárosnál eddig hivatalosan a magyar válogatott Leandro szerződtetését, illetve Cristian Ramírez végleges megszerzését jelentették be.

 

Az ulloi129.hu meg nem erősített szurkolói információi szerint a Fradi külföldi kiszemeltjei a portugál, legutóbb a Ludogorets együttesében szerepelt Fabio Espinho, illetve a Bochum csatára, Stanislav Sesták lehetnek.

 

A honlap beszámolója szerint a 32 éves szlovák válogatott támadó Eperjesen nevelkedett, majd a pozsonyi Slovan és a Zsolna színeiben szerepelt a szlovák első osztályban, innen igazolt át a VfL Bochumhoz, ahol három szezont húzott le a Bundesligában. Ezt követően Törökországba költözött, előbb kölcsönben, majd végleg az Ankaragücü játékosa lett, ahonnan aztán gyorsan a Bursasporhoz került. Ez volt az utolsó török csapata, 2014-ben ugyanis visszatért a VfL Bochumhoz, immáron a Bundesliga 2-be.

 

 

A 29 éves portugál középpályás Espinhoban született, és az FC Porto utánpótlásában nevelkedett, a felnőtt csapatig nem jutott el, csak a “B” gárdáig. Ott a harmadosztályban játszott. Innen igazolt át szülőhelye csapatába, ahol szintén a harmadik vonalban futballozott, majd 2009-ben a Leixõeshez került. Egy lépcsőfokot így sikerült átugornia, kihagyta a második vonalat, és először léphetett pályára az első osztályban.

 

Amit sikerült korábban kihagynia, azt nem kerülte el, csapata a szezon végén kiesett a másodosztályba. Fabio a bajnokságban 21 alkalommal került be a keretbe (30 meccs alatt), 6 alkalommal volt kezdő, 7 alkalommal pedig csereként lépett pályára, összesen 602 perc lehetőséget kapott, gólt, gólpasszt nem jegyeztek fel a neve mellé.

 

[video:http://www.dailymotion.com/video/x2a6svb_fabio-espinho-attacking-midfielder-best-moments_sport width:610]

 

Még egy szezont lehúzott a Leixões játékosaként majd 2011 nyarán átigazolt a Moreirenséhez, ahol nyolc góllal segítette feljutáshoz új csapatát, így a következő évadban ismét a legmagasabb portugál osztályban szerepelhetett. Ezúttal már meghatározó játékosként, 30 mérkőzésből 22 alkalommal volt ott a keretben – januártól márciusig egyhuzamban 8 “hiányzása” volt, valószínűleg sérülés miatt – és mindannyiszor kezdőként lépett pályára, összesen 1779 percet játszott, 2 gól és 6 gólpassz került a statisztikájába. Csapata kiesett a bajnokságból, nem követte őket, ekkor igazolt át az új bolgár “csodacsapathoz”, a Ludogeretshez.

 

Új állomáshelyén kétszer volt bolgár bajnok, szerepelt az Európa Ligában (legjobb tizenhatig jutottak el) és a Bajnokok Ligája csoportkörében is. A két szezon alatt 95 mérkőzésen lépett pályára, 7 gólt szerzett és 10 gólpasszt adott

 

Újabb magyar tehetség igazolhat a Fradiba.

 

36-szoros német válogatott érkezhet az FTC-hez.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC