nb1.hu

FTC: A számítógépet felváltotta a viccelődés, az éneklés

Budapest - A Fradi fizikai felkészítéssel hangolt az újpesti derbire.

A Ferencváros pályaedzője, Máté Csaba a Sport TV Mai helyzet című műsorában elmondta, miért a mostani közösség a legerősebb a csapatnál, mióta itt dolgozik, és hogy hogyan készülnek a zöld-fehérek az Újpest elleni rangadóra. A szakember Thomas Dollt is jellemezte.     „Felvázoljuk előttük, mik az elvárásaink egy játékossal szemben, akár a csapaton belül, akár a játéktéren kívül, a klubéletben. Ha azt látjuk, ezekkel ő is azonosulni tud, akkor tudunk erre rábólintani. Úgy érzem, amióta itt vagyok a Ferencvárosnál, ez a közösség a legjobb közösség, ami van. Csak egy példát mondok, Debrecenből hazafelé, az egy viszonylag hosszú út, régen az volt jellemző, hogy a játékosok a buszon ültek, mindenki el volt foglalva a számítógépével, a telefonjával, most viszont hátul egy kupacban ültek, együtt viccelődtek, énekeltek. Ez is formál egy közösséget, és természetesen erre rásegítenek a győzelmek, ugyanakkor a nehéz pillanatokban egy jó közösség nagyon sokat tud önmagán segíteni” – fogalmazta meg Máté Csaba a Sport TV Mai helyzet című műsorában, milyen a hangulat a csapat háza táján. A stáb igyekszik odafigyelni, hogy a kevesebb játéklehetőséget kapó játékosok se érezzék, hogy kiszorultak, és csapatépítő programokat is szerveznek.  Thomas Dollról is beszélt. „Rendkívül magas szinten futballozott, nagyon-nagyon érzi, hogy a játékosok mit éreznek, mikor, hogyan kell hozzájuk szólni. Mikor kell kicsit elengedni, mikor kell kicsit szigorúbban fogni őket. Ez azt gondolom, nagyon fontos dolog, kicsit pedagógia, egy emberi oldal. Szerintem nagyon fontos nála, hogy úgy tud Magyarországon dolgozni, hogy keletnémet származású. Egy kicsit ezeket a magyar beidegződéseket, amik érik itt különböző oldalról, jobban érti, jobban kezeli, mint egy idézőjelben tősgyökeres nyugat-európai ember” – jellemezte kollégáját a pályaedző, majd hozzátette, a német szakember a munkatársaiban is abszolút megbízik. A hétvégi, Újpest elleni rangadóról is ejtett pár szót. „Arra használtuk fel ezt a két hetet, amíg válogatott szünet volt, hogy fizikálisan még jobb állapotba kerüljön a csapat, már azok, akik nem a válogatott kerettel készültek. Volt egy kis szabadideje is a játékosoknak. Az utolsó héten, amikor már a válogatott játékosok is együtt vannak velünk, nagyon fontos, hogy mindenki száz százalékosan erre a mérkőzésre fókuszáljon, hiszen mindenki tisztában van vele, milyen fontos ez a klub és a szurkolók számára. Ha itt tudnánk folytatni tovább ezt a nagyszerű sorozatunkat, az jelezné a többi csapat számára is, hogy a Fradi az megy tovább.”  Európa-bajnokság 2016: "Balsors, ami régen tép…"  Kassai Viktor fog dirigálni az Újpest-FTC rangadón  Eb 2016: Csank szerint miénk a leggyengébb csoport  Egy autista fiú álma vált valóra a Vidi edzésén  Dzsudzsák klubjának elnöke bajnoki címet jósol  Casoni nem akar a francia másodosztályban dolgozni  Ez igen! Így kell egymillió eurót keresni ücsörgéssel   

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC