nb1.hu

Fradi: "Dibusz a legkevesebbet hibázó kapus"

Az eredmény kényszerről is beszélt az FTC kapusedzője.

Dibusz Dénes évek óta meghatározó része a Ferencváros keretének. Kulcs szerepet játszott a Fradi legutóbbi bajnoki címében, és természetesen az idei jó szereplésben is. Közben becsúsztak természetesen hibák, ahogy az a legnagyobb kapusokkal is meg szokott esni. Az FTC kapusedzője, Balogh Tamás ki is jelentette a csapat hivatalos oldalán, hogy Dibusz a legkevesebbet hibázó NB I-es kapus.
 
– Ki merem jelenteni, hogy Dénes a legkevesebbet hibázó kapus az NB I-ben, az elmúlt öt évben két-három olyan gól volt, amikor rossz döntést hozott. – kezdte Balogh Tamás Dibuszról alkotott véleményét. – Tény és való, hogy a Debrecen ellen hibázott egyet, de emellett három bravúrja volt. Ráadásul, ne felejtsük el, hogy rengeteget köszönhetünk neki az elmúlt, igen sikeres években. Elég, ha például a kupadöntőre gondolunk, de a kiélezett bajnoki találkozókon is rendre kiválóan teljesít. Nyilvánvalóan nem egyszerű, hogy mind az Újpest, mind a Debrecen ellen az utolsó pillanatban kaptunk gólt. Nehéz feldolgozni az ilyet: hogy miért ő kapta, miért a hosszabbításban? Pont ezért volt fontos a Kisvárda elleni, kapott gól nélküli győzelem. Látszott az első félidőben, hogy nem úgy ment a játék, ahogy szerettük volna: az ellenfél lehetőségekhez jutott, de Dénes kétszer is állta a sarat.
 
A Fradi szurkolói az utóbbi időben nagyon elégedetlenek mind az eredményességgel, mind a mutatott játékkal. Aminek már többször is hangot adtak, legutóbb a pont a Kisvárda elleni győztes kupameccsen. Erről is beszélt a kapusedző.
 
– Jöttek tapsok, gúnyolódások a mérkőzés végén a hátrapasszok után, ami a csapatnak, vagy külön Dénesnek is szólhatott. – folytatta Balogh Balogh Tamás. – A nagyobb ligákban a meccs végén sokszor orvost, papot hívnak egy-egy szerelés után, hogy elmenjen az idő, mert annyira fontos az eredmény. Nekünk is fontos volt, hogy meglegyen a győzelem, ezért volt több hátrapassz, erről pedig általában nem a kapus tehet. A szurkoló mindig kritikus. Engem játékoskarrierem során kevésbé ért ilyesfajta élmény, most más világot élünk, más a futball, és a játék is sokkal eredmény-orientáltabb. Bármi megtörténhet egy találkozón, hosszú távon kell jobbnak lennünk az ellenfeleinknél, a szurkolóknak emiatt türelmesnek kell lenniük. Haladunk a célunk felé, igaz, lehet, hogy nem akkora léptekkel, mint ahogy azt elvártuk volna. De szükség van rá, hogy mind a kapus, mind a mezőnyjátékosok megkapják azt a tiszteletet, ami egy Fradi-játékosnak kijár.
 
Mint a mérkőzésről készült elemzésünkben írtuk, a szünet előtt nem voltak túl motiváltak a Fradi-játékosok, míg a fordulás utáni látottakra lehet építeni. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Szerhij Rebrov vezetőedző is hasonlóan vélekedett, és ez mit sem változott a másnap oldalunknak adott interjújáig.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC