Magyar focihírek
minden mennyiségben
NB2 logó
NB3 logó
PNDRGN logó
Danko LazovicsMOL Vidi FCHernádi Zsolt

Forradalmi újításon gondolkodnak a Vidinél

Bíró Ádám - 2018. október 09. kedd 18:24
Danko Lazovics ügye is szóba került.
Önálló közép-európai labdarúgó-liga mellett érvelt Hernádi Zsolt a DIGI Sport reggeli műsorában. A Mol Nyrt. vezérigazgatója szerint a magyar olajipari cég szívesen beszállna szponzorként egy ilyen regionális bajnokságba. A Reggeli Startban példaként említette a csehszlovák kupát, amely két külön ország közös versenysorozata. „Gondoljunk bele, évente kétszer sor kerülne egy Fradi-Slovanra vagy egy MOL-Vidi-Zágráb mérkőzésre, mennyivel érdekesebb volna ez a magyar szurkolók számára”.  
 
A Mol első embere annak kapcsán beszélt erről, hogy szerinte a Vidi számára a kiscsapatok elleni meccsek nem jelentenek kihívást. Ezért kellene „egy három-négy országra kiterjedő nemzetközi bajnokság”. Hernádi Zsolt elárulta, hogy a FIFA alelnökének, Csányi Sándornak a fülébe folyamatosan sugdossa ezt az ötletét. Szavaiból az derült ki, hogy egy magyar, szlovák, szlovén, horvát, osztrák ligáról lehetne szó 12 csapat részvételével.
 
A beszélgetés során szóba került Danko Lazovics kurta-furcsa távozásának ügye is. „Pontosan nem tudom, hogy mi történt és hogy Lazovics miért ilyen furcsán fejezte be a karrierjét, szerintem egy szörnyen rossz időpontban. Ez dráma volt, és dráma volt az utána következő meccs is, hiszen a játékosok mindig őt keresték a pályán”.  Mint üzletember úgy látja, „ebben az emberben volt valami bizonytalanság és ha ilyet lát egy klubvezető, akkor azt azonnal tisztázni kell”.
 
A legutóbbi vesztes, MTK elleni mérkőzésről meglepő kulisszatitkot mesélt el az üzletember. "Garancsi István klubtulajdonos a mérkőzés után egyszerűen letette a telefont, amikor felhívtam, hogy mi történt az első félidőben" – árulta el Hernádi Zsolt, aki csak egy nappal később tudta megbeszélni vele a 3-0-s vereséget. A mérkőzéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, az nem gond, ha kikapnak, de ne így szenvedjenek vereséget. „Az a csapat, amelyik csütörtökön kiválóan szerepel a Chelsea ellen, utána vasárnap miért kell, hogy átmenjen egy ilyen megalázó vereségen, ezt nem tudjuk” – fejtegette a Reggeli Startnak adott interjújában Hernádi Zsolt.

Cikk hozzászólások száma: 38

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 02. 16. 17:59

DAC-Slovan: nem örültek a dunaszerdahelyi bajnokok

Körítés, aréna, szurkolók és a 11-esek meséje.
2019. 02. 16. 17:15

DAC-Slovan: a csodálatos Nélküled – videó

Mindig hátborzongató.
2019. 02. 16. 16:49

Böde további sorsáról is beszélt Rebrov a vereség után

A szurkolókat is megemlítette.
2019. 02. 16. 16:32

Az ollózás, ami a Fradi vesztét okozta a legvégén – videó

Elképesztő találat.
2019. 02. 16. 11:30

Nagy a mozgás Kazincbarcikán

Távozó és érkező is van a borsodiaknál.
2019. 02. 16. 11:27

Mezőkövesdről kaptak kölcsön U19-es válogatottat

Volt, aki Csepelre távozott.
2019. 02. 16. 17:32

Átrohant a Jászberény a Kecskeméten

Veszélytelenek voltak a lilák.
2019. 02. 16. 17:06

Rengeteg hiányzója ellenére is nyert a Tiszaújváros

Majdnem ki se tudtak állni.
2019. 02. 16. 15:57

Hihetetlen: ollózás döntött a Loki-Fradi legvégén – videók

Sokáig emlékezetes marad a rangadó.
2019. 02. 16. 15:19

Járt volna-e 11-es a Lokinak a Fradi ellen? Videó

Vitatott jelenet a rangadón.
2019. 02. 16. 10:10

Dorogról igazolt Szlovéniába a védő

Hivatalos bejelentés.
2019. 02. 15. 13:57

Soroksári távozók

Ketten is elhagyták a klubot.
2019. 02. 16. 15:14

Megyei éllovas intézte a Pécs sorsát

Ez volt a PMFC hetedik edzőmeccse.
2019. 02. 16. 10:42

46 éve alakult meg a PMSC

Időutazás a születésnapon.
2019. 02. 16. 14:38

Visszatérhet a magyar válogatott

Lehet, a szlovákok ellen is játszhat.
2019. 02. 16. 14:09

Eb2020: számít az UEFA a magyarokra

Ennyi jegy lesz a 3 budapesti meccsre.
2019. 02. 16. 13:42

Ezért nincs a keretben a Loki ellen Böde

Újabb ok a palettán.
2019. 02. 16. 13:28

Böde még a keretben sincs

Hamarosan kezdődik a Loki-Fradi.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Ferencvárosi TC43
2MOL Vidi FC34
3DVSC34
4Budapest Honvéd32
5MTK Budapest30
6Újpest FC30
7Paksi FC26
8Mezőkövesd Zsóry FC25
9Puskás Akadémia FC24
10Kisvárda Master Good22
11DVTK21
12Szombathelyi Haladás10
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!