nb1.hu

Felkészülés: Bombagólt kapott Király, kikapott a Hali

Szombathely - A Mezőkövesd a hajrában vitte be a győztes találatot.

A Haladás utolsó edzőmeccsén 2-1-re kikapott az NB II-es Mezőkövesdtől, így nem sikerült túl jól a Ferencváros elleni főpróba. A vasiak kapuját Király Gábor védte, aki a lefújás előtt tíz perccel hatalmas gólt kapott.    A szombathelyi edzőmeccs első negyedóra egyértelműen a vendégekről szólt, ráadásul már az ötödik percben megszerezte a vezetést az NB II-es csapat: Máthé tizenhárom méterről a jobb alsó sarokba lőtt. Tizenöt perc után tért magához a Hali, és a tizennyolcadik percben jött is az egyenlítés: Bosnjak Gosztony passzát hat méterről a kapu bal oldalába stukkolta. Ezek után már mezőnyfölényben játszott a Haladás, de helyzeteit nem tudta kihasználni.  A vasiak fölénye folytatódott a fordulás után is, a győztes gólt mégis az MSE szerezte meg: a nyolcvanadik percben Tajthy tizennyolc méterről óriási gólt ragasztott a bal felső sarokba.   „A vereség ellenére lépegetünk előre, alakulunk, a csapat kezd összerázódni, a bal oldalunk nagyon aktív volt, a cél, hogy a másik szárnyunk is hasonlóan futballozzon. Agresszív, kemény kis mérkőzést játszottunk, amelyen a bíró ténykedésével nem voltam elégedett – de persze tőle függetlenül nyernünk kellett volna, ha berúgjuk a helyzeteinket. Ami Szasa Popint illeti, ismét jó, pozitív benyomást tett rám, hamarosan kiderül, mi lesz a sorsa” – idézi Mészöly Gézát a haladas.hu.  Szombathelyi Swietelsky-Haladás – Mezőkövesd-Zsóry (1-1)G.: Bosnjak (18.), ill. Máthé (5.), Tajthy (80.) Haladás: Király – Angyal, S. Wils, Jagodics, Bosnjak – T. Wils, Iszlai – Gosztonyi, Batarelo (Popin, 68.), Halmosi – Martinez.Mezőkövesd 1. félidő: Dombó – Hegedűs Cs., Nánási, Szeles, Polényi – Takács P., Hegedűs D., Rácz, Molnár – Máthé, Tóth L.2. félidő: Ribánszki – Hegedűs Cs., Ízing, Fótyik, Dallos – Tajthy, Tóth M., Heffler, Csirmaz – Baracskai, Harsányi.  Olvastad már? Vasas: Az előző két meccsből sokat tanultunk MTK: náci jelképnek nézte az UEFA a szurkolók drapiját.

A Fradi két-három év múlva a BL-főtáblájára juthat – Gyimesi-blog.

NB I: Elkészült az első hét forduló pontos menetrendje

Lecserélték, az edzőjével ordibált a Loki-meccsen – VIDEÓ.

Igazi futballünnepet varázsoltak a Fradi-ultrák – VIDEÓ

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC