nb1.hu

Felcsúti helyzetjelentés: három jelölt a kispadra

Budapest – Benczés, Szanyó vagy Pintér lesz-e a befutó?

Vasárnap délután jelent meg egy hír az nso.hu-n, hogy még nem hosszabbított szerződést Benczés Miklós, a PAFC vezetőedzője. A lap hozzátette, a trénerrel még nem egyeztettek a folytatásról, az edzőjelöltek között meg szerepel Szanyó Károly, a Vasas szakmai vezetője, Pintér Attila, volt szövetségi kapitány és  Horváth Ferenc, utóbbi esetleges kinevezéséről honlapunk nem rendelkezik információkkal. Kronológiai sorrendben vegyük sorra az azóta bekövetkezett fejleményeket.  – Május 12-én 1 óra 42 perckor (!) megjelent a Vasas honlapján egy hír, amelyben Szanyó kijelentette, csak a Vasasra koncentrál ezer százalékkal, más csapatokkal nem tárgyal. Az angyalföldi kommünikében Vancsa Miklós, a piros-kékek ügyvezetője kijelentette, megkezdték az egyeztetéseket Szanyóval, de még nem állapodtak meg vele. A szakembernek egyébként nincsen Pro licence, ami a feljutás esetén szükséges ahhoz, hogy hivatalosan is a piros-kékek szakvezetője maradhasson. – Szintén tegnap, 17 óra 48 perckor a feol.hu-n megjelent egy hír, amelyben Benczés Miklós, a felcsútiak trénere kijelenti, nem jár le a szerződése a nyáron a PAFC-nál, mivel az eleve határozatlan időre szól, és azt csak a munkáltató általi felbontással lehet megszüntetni. Az akadémia ügyvezető igazgatója, Mészáros László annyit közölt a lappal, hogy a bajnokság vége előtt három fordulóval korai lenne bármiről is beszélni. Pintér Attila és körül viszont (feltűnően?) nagy a csend… S. Z.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC