NB2 logó
NB3 logó
FerencvárosHaladásNB I

Ezúttal megúszná Mészöly és a Haladás az Üllői úton

NB1.hu - 2017. augusztus 17. csütörtök 10:24
Szombathely – Három játékost emelt ki a tréner a Fradiból.

Csütörtök este az OTP Bank Liga 6. fordulójának nyitómérkőzését rendezik a Groupama Arénában az FTC és a Haladás részvételével. A vendégcsapat vezetőedzője, Mészöly Géza óvatosságra int a Ferencváros formája miatt.

 

„Kétarcú csapat az FTC, mert ne feledjük: a négy döntetlen mellett a Mezőkövesdet simán, 5-0-ra verte. Noha múlt szombaton a Paks ellen nem tudott nyerni, a játék képe alapján simán győzhetett volna – mondta a szombathelyiek honlapjának Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője. – Az utolsó három ferencvárosi meccsünk elején mindig gólt, gólokat kaptunk, nagyon oda kell figyelnünk, hogy ezúttal ne essünk ebbe a hibába. Ez nem azt jelenti, hogy beássunk magunkat a kapunk elé, csak védekezéssel nem lehetünk eredményesek. Biztos vagyok bent, hogy a Fradi a meccs elején nagy nyomás alá helyez bennünk, ezt az időszakot át kell vészelnünk. Moutarira, Varga Rolandra és Bödére nagyon oda kell figyelnünk – tette hozzá a szakember.

 

A találkozót 18 órától rendezik, a televízió nem közvetíti. 

Cikk hozzászólások száma: 15

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
A selejt bosszúja
KERINGER ZSOLT
„Kapitányváltás”
TABELLA
1Videoton FC35
2Ferencvárosi TC35
3DVSC25
4Budapest Honvéd25
5Újpest FC22
6DVTK21
7Vasas FC21
8Paksi FC21
9Puskás Akadémia FC19
10Balmaz Kamilla Gyógyfürdő16
11Swietelski Haladás11
12Mezőkövesd Zsóry FC11
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!