nb1.hu

Ezért választotta a DVTK a magyar bajnokot

Miskolc - Bódog tamás ismét elmondta a véleményét.

Az nb1.hu jelezte elsőként, már december 5-én, hogy Dusan Brkovic visszatér az NB I-be. 2013 és 2017 között a DVSC labdarúgójaként bajnoki címet is nyert a hajdúságiakkal, szerepelt a Bajnokok Ligája-selejtezőn és az Európa Liga-selejtezőkön is. A szerb védő 94 bajnoki mérkőzésen ötször volt eredményes a Debrecen színeiben. 2017 nyarán hagyta el a Magyarországot úgy, hogy a 2016/2017-es év legjobbjának választották meg a DVSC szurkolói. Távozása után a lett FC Riga labdarúgója lett.
 
A DVTK az alábbi közleményt jelentette meg:
 
"- Azért választottam a DVTK-t, mert egy nagy múlttal rendelkező klub, amely híres a szurkolók fanatizmusáról, és hamarosan átadásra kerül az új stadion, ami az ország élvonalába tartozik majd – nyilatkozta szerződése aláírását követően Dušan Brković. – Szép emlékeket őriztem meg Magyarországról, a magyar fociról és a nagyszerű stadionokról, ezért örültem, amikor kiderült, hogy lehetőségem nyílik a visszatérésre. Dejan Karannal együtt szerepeltünk a szerb U21-es csapatban, és Ivan Radošt is jól ismerem korábbról. Eddig nem sok szerencsém volt a DVTK elleni találkozókkal, mert 2016-ban kiállítottak, a tavalyi utolsó mérkőzésen pedig megsérültem, de bízom benne, hogy ez hamarosan megfordul. Azért jöttem, hogy sorra nyerjük a mérkőzéseket, a bajnokságban és a kupában is egyre előrébb lépjünk. Jövőre pedig az a célom, hogy nemzetközi kupát érő helyen végezzünk.
 
– Mindenképpen egy olyan játékost szerettünk volna igazolni a védelembe, akinek megvan a megfelelő rutinja, agresszív és gyors is egyszerre – tette hozzá Bódog Tamás, a DVTK szakmai igazgatója. – A képességeit ismerjük, a védelem színvonalát egészen biztosan emelni fogja, de természetesen neki sincs bérelt helye, ugyanúgy meg kell majd küzdenie a csapatba kerülésért, mint a többieknek. Dušan leigazolásával elindult a konkurenciaharc a hátsó alakzatban is, ha valaki játszani akar, akkor meg kell mutatnia a hétköznapokban is, hogy a pályán van a helye."
 
 

Hemingway beszámolt a Honvéd TAO-felhasználásáról – NB1.hu

Hemingway-blog, elszámolt a TAO-val

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC