nb1.hu

Élő közvetítéseink az NB 16. fordulójából

Magyarország – Tradicionális rangadók és sorsdöntő helyosztók is lesznek.

A magyar válogatott zseniális sikere és a hétközi kupameccsek után ismét a bajnokságra irányulhat minden figyelem, a 16. fordulóval folytatódnak az OTP Bank Liga küzdelmei. Nem is akármilyen párosításokkal.

 

 

Paks-Haladás

Ha csak a helyezésekből indulunk ki, akkor ez a párosítás a forduló egyik legnagyobb rangadója, mert a második fogadja a harmadikat. Mindkét gárda csendben, szerényen készül, ám remek eredményekre képes, élvezhető focival megfűszerezve.

 

 

Honvéd-Újpest

A magyar labdarúgás egyik legfontosabb párosítása. Most is hatalmas csatára van kilátás, amit bizonyít, hogy a két gárdát csak egy pont választja el egymástól a tabellán.

 

 

Békéscsaba-Puskás Akadémia

Egyszerű a képlet: mindkét alakulatnak nyernie kellene ahhoz, hogy ne legyen túl nagy a leszakadása. Az utolsó helyezett hazaiakon van nagyobb nyomás, a jelentősebb hátrány és a hazai pálya miatt.

 

 

Videoton-Vasas

Ahogyan az várható volt, a gyenge rajt után magára talált a Videoton, míg a Vasasnak most már minden pontra szüksége lenne, hogy benn tudjon maradni az élvonalban.

 

 

DVSC-DVTK

Regionális rangadó, ráadásul eddig egyik fél sem szerepelt úgy a bajnokságban, ahogy a vezetők és legfőképpen a szurkolóik elvárnák.

 

 

MTK-FTC

Örökrangadó! Mindkét gárda kupakudarccal készült a meccsre, ám a hazaiaknak ez kiesést is jelentett. A Fradi bizonyíthatja, hogy továbbra is megállíthatatlan.

 

 

OTP Bank Liga, 16. forduló, szombat

Paks-Haladás 2-0

Honvéd-Újpest 1-2

Békéscsaba-Puskás Akadémia 2-1

Videoton-Vasas 2-0

DVSC-DVTK 1-0

18.00: MTK-FTC

      

 

Megkérdeztük az olvasóinkat, milyen Eb-csoportot szeretnének. Az ideális négyes majdnem megegyezik a szerkesztőségünk állásfoglalásával. De, hogy került képbe a körkérdésnél Kozármisleny, Románia és Szlovákia, amikor egyik gárda sem lehet az ellenfele a magyar válogatottnak…   A válogatott hősét tortával várták az atomvárosban 

 

 

DVSC-DVTK: Bódi ezüstig menne, válogatottak sorsáról beszéltek Miskolcon 

 

 

Dizájnosított MTK várja a Fradit! Torghelle szerint nem foglalkoznak a zöld-fehérekkel. Az ecuadori mindent tud! 

 

 

Folytatódhat a hagyomány a Honvéd-Újpesten!

 

 

A Vasas akarja az első gólt a Vidi ellen

 

 

Kiemelt rangadók sorában van a Paks-Haladás

 

 

Kényszerben várja az utolsó az éppen bennmaradót

 

 

Figyelemre- és elismerésre méltó: négy magyar játékos képviselteti magát a lengyel kupa elődöntőjében! 

 

 

Ehhez mit szóltok? Priskin soha nem akart szlovák válogatott lenni, reméli, a felvidékiek megbocsátják neki a Slovant 

 

 

Az olaszok azt írják, két élvonalbeli csapatuk nézte ki magának Kleinheislert!

 

 

Felállva ünnepelték a 101-szeres válogatott Király Gabit! Jár a taps!

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC