nb1.hu

Élő közvetítés az MTK-Haladás mérkőzésről

Budapest - Radó elpuskázta, Torghelle belőtte a helyzeteit.

Az OTP Bank Liga 29. fordulójában a harmadik MTK fogadja a már nem kieső helyen tanyázó Haladás csapatát. Az ideiglenes otthonában ellenfeleit vendégül látó kék-fehér egyletnek ellenben még mindig van esélye, hogy a már bajnok Videoton mögött megszerezze az ezüstérmet. Persze, ehhez a friss MK-győztes Ferencvárosnak is lesz még egy-két szava. Ha Garami-csapat életben akarja tartani reményeit a második helyet illetően, akkor bizony szombat délután nyernie kell. De bárhogy is alakul, Torghelle Sándor, az MTK támadója szívesen emlékszik majd vissza erre az évre.   fotó: mtkbudapest.hu  Míg a Haladás továbbra is a kiesés ellen küzd, így egy MTK elleni három pont begyűjtése vélhetően elég lenne a bennmaradáshoz. Mészöly Géza, az életéért küzdő Haladás edzője többek között azt is elmondta, a Szpari múlt heti legyőzése után már látott mosolygós arcokat az edzésen, de arról is beszélt, magukkal foglalkoznak, a riválisokat csak fél szemmel figyelik.     Élő közvetítés! 1. p.: A Haladás kezdte a budapesti találkozót. 5. p.: Egyelőre aktívabb a szombathelyi csapat, Radó fickándozik, az MTK védői csak faragni tudják. 7. p.: Ismét Radó! A Hali tehetsége Angyaltól kapott labdával becsapja az egész hazai védelmet, cselsorozata után oda lőhette volna, ahova akarja, de 12 méteres próbálkozása nem talált kaput. 13. p.: Halmosi löki fel Besét még a 16-os vonal előtt, egy hajszálon múlott, hogy csak szabadrúgás. 21. p.: Szűk tízpercnyi foci után ismét a Hali került ziccerbe, igaz az egész akciót leshelyzet előzte meg. Halmosi indult meg a balszélen, majd beadott az érkező Radónak, aki ismét nem tudta gólra váltani helyzetét. 26. p.: Devecseri a félpályánál rúgja fel Torghellét. 28. p.: Pölöskei jó 25 méterről eleresztett lövésével szétforgácsolta a Hali kapujának felső lécét, Rózsa hiába úszott, ha picit lejjebb megy, nem tudja hárítani. 35. p.: Vezet az MTK! Átrobogott a Halin a kék-fehér egylet: Pölöskei tartotta meg a labdát okosan a bal oldalról indulva, majd a jobbon érkező Horváth Zsolthoz passzolt, aki egyből tüzelt, de csak kapufát talált el, a labda azonban a pont a középen érkező Torghelle elé pattant, a csatár pedig közelről a kapu közepébe passzolt. 1-0! 45. p.: Vége az első félidőnek. 46. p.: Folytatódik a találkozó. 54. p.: Kevés a helyzet, így Csiki cselsorozata után leadott 15 méteres lövését illik feljegyezni, még akkor is, ha túl sok veszélyt nem jelentett. 60. p.: Egy óra eltelt a mérkőzésből: az MTK okosan, míg a Haladás ötlettelenül futballozik. 71. p.: Pölöskei indítja Torghellét, aki ellővi Rózsa mellett, de még megpattant a labda, így szöglet. 74. p.: Ismét Torghelle került helyzetbe, de az ötösön pozíciót fogó Rózsa kivédte a támadó középretartó lövését. 80. p.: MTK-kontra végén Thiam került helyzetbe, de 11 méteres lövését Devecseri blokkolta hősiesen. 87. p.: Növelte előnyét az MTK! A frissen beállt Gera parádés csele és passza után Torghellének már nem volt nehéz dolga, 10 méterről kapuba belsőzött a tehetlen Rózsa mellett. 2-0! 91. p.: Vége a mérkőzésnek.    OTP Bank Liga, 29. fordulóMTK-Haladás 2-0 (1-0)Budapest, Bozsik József Stadion, – nézőJátékvezető: Kassai ViktorMTK: Hegedüs – Bese, Vukmir, Vass Á., Hajdú – Horváth Zs. (Gera 82.), Pölöskei (Vogyicska 76.), Kanta, Thiam, Csiki – Torghelle (Cseke 90.).Haladás: Rózsa – Angyal, Devecseri, Jánvári, Alcibiade – Gaál (Tihanyi 76.), Iszlai, Jancsó (Rocchi 46.), Nagy P., Halmosi (Grabant 76.) – Radó.G.: Torghelle (35., 87.)Sárga lap: Torghelle (57.), Hajdú (64.), Vukmir (75.), ill., Devecseri (26.), Nagy P. (49.)KIállítás:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC