nb1.hu

Élő közvetítés a Nyíregyháza-MTK mérkőzésről

Nyíregyháza – Kanta nélkül nem tudott nyerni a kék-fehér csapat.

Remek tavaszi rajtjának köszönhetően már mindenki biztosra veszi, hogy a Nyíregyháza jövőre is az élvonal tagja lesz. Matematikailag viszont még ráférne a nyírségiekre, ha megnyernének egy-két meccset. A dobogóért harcoló MTK ellen viszont nem lesz könnyű dolguk a hazaiaknak.

 

Mátyus János elmondta, hazai pályán eddig is jól szerepeltek, és reményi szerint a hagyomány a hétvégén is folytatódni fog, míg Kanta József bízik a csapattársaiban, hogy hazaviszik a három bajnoki pontot Nyíregyházáról.

 

(fotó:mtkhungaria.hu)

 

Élő beszámoló:

 

Elég foghíjas lelátó előtt kezdődött el az összecsapás Iványi Zoltán sípjelére. A vendég MTK fehér-kékben, míg a Níregyháza sötétkék-pirosban lépett pályára a találkozón, amelyet a hazai csapat kezdett.

 

A 7. percben nagy lehetőség adódott az MTK előtt. Bal oldali szögletet követően Thiam maradt teljesen egyedül az ötösön, de a vendég csapat játékosa rosszul találta el a labdát, így még csak kapura sem ment. A folytatás sem sokkal jobb egyelőre, eseménytelenül telnek a percek.

 

Pontatlanul játszanak a csapatok, továbbra is egyedül Thiam lehetőségét lehetett feljegyezni. A mezőnyben gyűrik egymást a csapatok, igaz legalább erre nem lehet panasz. A 22. percben Halenár unta meg a tétlenséget és 30 méterről lövésre szánta el magát, de a labdája jócskán a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. Egy perccel később Torghelle csúszott rá csúnyán Arziani lábára, a kék-fehér csapat támadója megúszta sárga lappal az esetet.

 

A 32. percben a semmiből megszerezte a vezetést a Nyíregyháza. Kosztics jobb oldali beadása Pekár fejét találta meg, a Szpari támadója szépen fejelte vissza az ötösre Rezes Lászlónak, aki öt méterről bólintott Hegedüs kapujába (1-0). Az MTK-át felébresztette a bekapott gól, de előbb szép kiugratás után Horváth Zsolt 10 méterről a kifutó Baloghba rúgta a labdát, majd egy kontratámadást követően Csiki 15 méterről kilőtte a hosszú oldali kapufát a bal oldalról,  így nem tudott egyenlíteni a fővárosi gárda, ez pedig azt jelenti, hogy egygólos hazai vezetéssel vonultak a csapatok az öltözőbe.

 

Kezdetét vette a második játékrész. Garami József kényszerű cserét hajtott végre a szünetben, a sérült Horváth Zsoltot Bese Barnabás váltotta. Thiam próbálkozott meg a második félidő elején egy lövéssel, de megint csúnyán mellé lőtt. Nyom az MTK. Jobb oldali szöglet után Torghelle maradt egyedül a hosszú oldalon, de nagy helyzetben mellé fejelt öt méterről. Megvan az első hazai sárga, Arziani rúgta fel Vukmirt.

 

Az 57. percben újabb nagy MTK helyzet. Ivanovs hibája után Bese lőtt 14 méterről, de Balogh nagyon szépen védett. Válasz a másik oldalon, de Halenár is tévesztett 16 méterről. Itt az első hazai csere, Seydit Rubus váltotta.

 

A 60. percben egynlített az MTK. Pölöskei jobb oldali szabadrúgását Thiam 11 méterről fejelte a Szpari kapujába (1-1). Nem sokkalkésőbb Kosztics is sárga lapot kapott, neki ez volt asz ötödik a bajnokságban, így a Puskás Akadémia ellen nem játszhat.

 

A gólt követően megint visszaállt a játék az első félidőben látottakra, egyik csapat sem tud igazán a másik felé kerekedni. A 72. percben nagy védelmi hiba után Torghelle lőtt 15 méterről, Balogh leért a lapos próbálkozásra. Újabb hazai csere. Abdouraman váltotta a gólszerző Rezest.

 

A 84. percben jobb oldali szögletre Torghelle érkezett, de öt méterről a kapufát találta el. Óriási lehetőség volt. A meccs végére még Baki is besárgult, újabb gól azonban már nem esett, így 1-1-es végeredmény született Nyíregyházán.

 

OTP Bank Liga, 25. forduló

Nyíregyháza-MTK 1-1 (1-0)
G.:
Rezes (32.), ill. Thiam (60.)

Sárga lap: Arziani (54.), Kosztics (62.), ill. Torghelle (23.), Baki (87.)
 

Játékvezető: Iványi Zoltán

 

Nyíregyháza: Balogh J. – Fodor, Ivanovs, Kovacevic, Törtei – Halenár, Kosztics , Pekár , Arziani, Rezes (Abdouraman 75.) – Seydi (Rubus 57.)

 

MTK: Hegedüs – Baki, Poór, Vukmir, Hajdú – Horváth Zs. (Bese 46.), Vass Á., Pölöskei, Thiam, Csiki – Torghelle

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC