nb1.hu

Elmaradt a diósgyőri bravúr a Haladás otthonában

Sopron – Bódog Tamás játékosai nem tették próbára Király Gábort.

Swietelsky-Haladás–DVTK 2–0

 

Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, érezhető volt, hogy a DVTK az életben maradásért játszik. A tempót a vendégek diktálták, míg a vasiak kedvenc fegyverükre, a gyors kontrákra apelláltak. Igazán komoly helyzet nem alakult ki egyik oldalon sem, Király Gábornak és Antal Botondnak is csak középre tartó távoli lövéseket kellett fognia. Az első komolyabb próbálkozásból megszerezte a vezetést a Haladás. Egy balról belőtt labdáért Rácz Barnabás harcolt meg, aki fejjel továbbított az érkező Jancsó Andrásnak, aki hat méterről, kapásból a kapu bal oldalába lőtt (1-0).

 

Újabb bravúr: a Slovan után a bajnokot is legyőzte a DAC – NB1.hu

A fordulás után azonnal eldönthette volna a meccset a Haladás, mert kinyílt a DVTK és ez lehetőséget adott egy kontrára, azonban a ziccerben kiugró Mészáros Karol lövését Antal Botond lábbal hárítani tudta. A folytatásban változott a játék képe, a Hali nem tudott kontrázni, érezhető volt, hogy a DVTK fizikálisan jól felkészült a találkozóra. Bódog Tamás csapata az utóbbi meccseken főleg ezen a téren kerekedett ellenfelei fölé, és a hajrában látszott, hogy a miskolciak jobban bírják szusszal, mint a szombathelyiek. A fizikai fölényét azonban nem tudta érvényesíteni a DVTK, mert a 79. percben a semmiből gólt szerzett a Haladás. Egy védelem mögé belőtt labdát a csereként érkező ausztrál, David Williams pörgette a hálóba (2-0). A 83. percben szépíthetett volna a Diósgyőr. Egy jobb oldali beadásra Király Gábor jött ki rossz ütemben, azonban Novothny Soma hat méterről mellé fejelt. A mérkőzés végéra diósgyőriek érezhetően elvesztették a fonalat. Először Novothny reklamált két percig tizenegyest az alapvonali játékvezetőnél, majd a 90. percben, Nono törlesztett Williamsnek, amikor nem volt ott a labda, így három perccel korábban mehetett zuhanyozni. A DVTK játékában ezúttal nem volt átütőerő, míg a Haladás hozta, amihez a legjobban ért: kevés helyzetből is megnyerte a meccset.

 

OTP Bank Liga, 27. forduló

 

Swietelsky-Haladás–DVTK 2–0

G.: Jancsó (27.), Williams (79.)

K.: Nono (90.)

 

Haladás: Király – Polgár (Schimmer, 73.), Wils, Devecseri, Bosnjak – Jagodics – Kiss B., Iszlai, Jancsó (Williams, 63.) – Rácz, Mészáros (Halmosi, 88.).

DVTK: Antal – Eperjesi, Lipták, Mevoungou (Busai, 59.), Karan, Tamás – Vela, Nono, Ugrai, Makrai (Szarka, 40.) – Novothny.

 

Sárga lap: Devecseri (49.), Iszlai (66.), ill. Makrai (11.), Lipták (52.), Busai (67.)

Kiállítva: nono (90.)

Nézőszám: 1744

Az OTP Bank Liga tabellája

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC