nb1.hu

Elkezdte a Loki is

Debrecen - Délelőtt az erdőben futottak, délután előkerül a labda is.

Megkezdte a felkészülést a 2018/2019-es szezonra a DVSC labdarúgócsapata. Délelőtt a konditeremben tartott foglalkozást Györky Gábor pálya- és erőnléti edző, majd futás szerepelt a programban.
 
Az első napon mindenki megjelent a pallagi edzőközpontban, ám betegség miatt Bódi Ádám mára pihenőt kapott, míg a műtét után lábadozó Aleksandar Jovanovic biciklizett. Tomas Kosicky a héten még nem tud teljes értékű munkát végezni ujjsérülés miatt. Visszatért Kerekes Krisztián, aki az előző idényt Cegléden töltötte kölcsönben, és csatlakozott a kerethez Kóródi Nándor is, ő tavasszal – hosszú sérülés után felépülve – a Loki második csapatában futballozott.
 
– Öthetes felkészülési programot állítottunk össze, ezen a héten a szerda, a péntek és a szombat kivételével naponta kétszer edzünk – kezdte a dvsc.hu-nak Herczeg András vezetőedző. – Most hétvégén még nem lesz edzőmérkőzés, de jövő hét szombattól már folyamatosan játsszuk a felkészülési találkozókat. Június 30-án Nyíregyházán lépünk pályára, a következő héten a Kisvárda ellen mérkőzünk meg, majd a negyedik hétre két meccs van lekötve: a Vác és az Arad lesz az ellenfél.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC