nb1.hu

Egyeztetés lesz a DVTK és a szurkolói csoportok között

Miskolc – A problémákról nyíltan kell beszélni!

A szurkolók mellett a klubvezetés is többször hangot adott már elégedetlenségének a DVTK tabellán elfoglalt helyezése és az elmúlt hetekben a pályán látható teljesítmény miatt. Benczés Miklós sportigazgatóval beszélgetett a DVTK honlapjának a szerkesztősége, az interjút változtatás nélkül közöljük.

 

– Mennyire viseltek meg az elmúlt hetek?

– Döntéshelyzetben lévő sportvezetőként természetesen megvisel, hiszen ahogy Horváth Ferenc is fogalmazott, mindenkinek megvan a maga felelőssége a kialakult helyzetben. Több mint húsz évet dolgoztam Diósgyőrben, többször is volt nagyon nehéz a helyzet, azonban mindig volt kiút.

 

– Mi az oka annak meglátásod szerint, hogy kilenc mérkőzés óta nem tudott győzni a csapat és ennek folyományaként utolsók vagyunk a tabellán?

– Jól kezdte a csapat a bajnokságot, hiszen két bravúrgyőzelmet arattunk. Mondhatjuk, hogy a Ferencváros elleni találkozó után felszínre törtek a problémák, ami talán előre jelezhető volt, hiszen nem szokványos ekkora váltás a játékoskeretben és a szakmai stábban, mint amit nyáron átéltünk. A csapat a hosszú negatív szériája ennek ellenére sem volt indokolt. Néhány labdarúgónk kivételével sem a korábbi, sem pedig az új igazolásaink nem hozzák azt a teljesítményt, ami tőlük elvárható lenne. Ami azonban nekem különösen fáj diósgyőriként, hogy eltávolodott egymástól a szurkolótábor és a csapat, pedig egymás nélkül nagyon nehéz lenne léteznünk.

 

– A DVTK – DVSC mérkőzés után a drukkerek felháborodtak. Tervezi a klub, hogy valamilyen formában reagál erre?

– A klubvezetés már felvette a kapcsolatot a szurkolói csoportok vezetőivel, a napokban várom majd őket, hogy kötetlen formában minden felvetődő kérdésről egyeztethessünk. Nincs semmilyen titkolnivalónk, és a problémákról nyíltan beszélnünk kell. Ez a játék a szurkolókért van, nélkülük nincs értelme csinálni.

 

– A szezon előtt nem határozott meg a klubvezetés célt, változott a helyzet?

– Ha abból indulok ki, hogy 11 forduló után 11 pont a hátárnyunk a dobogótól, akkor mondhatnám, hogy a helyzetünk nem kilátástalan, sőt. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a jelenlegi formánk és a következő mérkőzéseink miatt nem lesznek könnyű heteink, a Videoton, az Újpest és a Ferencváros a következő ellenfeleink. A kiesés meg sem fordul a fejemben, a csapatnak minimálisan a középmezőnyben kell végeznie.

 

– Ha már szóba hoztad, mire számítasz a következő hetekben?

– Diósgyőr az a hely, ahol csúszni-mászni kell a pályán és minden mérkőzés közben meghalni egy kicsit. Ha ezt elértük, akkor eredménytől függetlenül a szurkolók meg fogják tapsolni a csapatot, ahogyan tették ezt a Ferencváros elleni mérkőzés után is. Ezért más ez a hely, mint a világ bármely pontja. Először ez sikerüljön, utána beszélhetünk eredményességről. Ha mindenki a szívét-lelkét kiteszi, akkor jönni fognak a pontok is.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC