nb1.hu

Egyelőre nem a Hali, Rudolf a sláger a Vidinél

Székesfehérvár – Mészöly elmondta, kiketl kell kikapcsolni.

A bajnoki címvédő Videotonnak és a bennmaradását tavaly a legutolsó pillanatban kiharcoló Haladásnak is van mit javítania. Előbbi csapat Kispesten, utóbbi otthonában, az FTC ellen szenvedett vereséget az első fordulóban. A Videotonnál azonban egy igazolás, mégpedig Rudolf Gergely megszerzése egyelőre a slágertéma.  – Nagyon örültem, hogy megkeresett a Vidi, boldogan igazoltam Fehérvárra. Tisztában vagyok a csapat eredményeivel, remélem, idén is legalább olyan sikeres évet zárhatunk majd, mint tavaly, és ebből tevékenyen kiveszem majd a részem. Ráadásul a Bajnokok Ligájában is versenyben van a csapat, remek dolog lenne újra a legrangosabb nemzetközi kupában csoportkörbe kerülni. Persze, ha "csak" az Európa Liga csoportkörébe jutnánk, akkor sem lennék szomorú. Jó játékosok alkotják a keretet, akik közül sokat ismerek akár a válogatottból, akár Győrből. Úgy gondolom, nem lesz probléma a beilleszkedéssel" – nyilatkozta a vidi.hu-nak Rudolf Gergely. – Mindenképp abban bízom, hogy a folytatása következik a mi egységes csapatjátékunknak, ami azt jelente, hogy nem ismerünk majd elveszett labdát, és a játékosok nagyon fognak küzdeni azért, hogy egymást szépen ki tudják segíteni a pályán. Úgy érzem, hogy jó úton vagyunk, és ez a szemlélet mindenképp szükséges ahhoz, hogy a játékunk eredményes és sikeres legyen. Fontos lesz, hogy a mérkőzés első részében is veszélyesek legyünk a kapura, és tudjuk kontrollálni a Videoton nagyszerű játékosait. Gondolok itt Gyurcsóra, Kovácsra vagy éppen Oliveirára, akik képesek egyéni megvillanásokra, és ezt igazolták a walesi csapat ellen is a BL-selejtezőn. Gyurcsó egy villanás alatt helyzetbe tudott kerülni, és ha a védők nem kellő távolságból figyelnek, akkor ő ki is tudja ezt használni. Ezt mindenképp fontosnak tartom, ez lesz az egyik kulcsa a mérkőzésnek – nyilatkozta Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője a haladasfc.nyugat.hu szerint.  OTP Bank Liga, 2. fordulóVideoton-HaladásSzékesfehérvár, szombat, 18.00Játékvezető: Solymosi Péter (Varga Zs., Márkus Tamás) A mérkőzést élőben közvetítjük! 

Hőségriadó: az nb1.hu kiáll a játékosok érdekeiért

 

 

Orbán szerint a Videoton BL-továbbjutása a Puskás Akadémia eddigi legnagyobb sikere

 

 

 

Harmadik kalapból várjuk a vb-sorsolást

 

 

Hemingway blogjában szólt be Bognár Györgynek

 

 

 

Az újpestiek visszaszóltak a polgármestert lemajmozó Deutsch Tamásnak

 

 

Hagyomány, nemzet – elkészült az új Fradi-mez. Videó!

 

 

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC