nb1.hu

DVTK: Hosszabbított a keret egyik legrégebbi tagja

Miskolc - A kapusnak a Diósgyőr volt az első opció.

Tovább formálódik a DVTK, ugyanis a lejáró szerződésű játékosok közül Nikházi Márk, Bacsa Patrik és Drazen Okuka után Ivan Rados is meghosszabbította szerződését.        – Boldog vagyok, hogy már most meghosszabbítottam a nyáron lejáró szerződésem – nyilatkozta Ivan Rados a klub honlapjának. – Számomra az első opció mindig is a DVTK volt, nem szerettem volna eligazolni. Jól érzem magam Diósgyőrben, vannak még céljaim, amit el szeretnék érni a DVTK mezében. Nem csak én, hanem a családom is szeret Miskolcon élni, amikor ma délután elmondtam Gabrijelnek, hogy továbbra is maradunk, talán még nálam is boldogabb volt. Szeretnék köszönetet mondani a klubvezetésnek, és két kapusedzőmnek, Veréb Györgynek és Lippai Józsefnek.    Ivan Rados a DVTK keretének egyik legrégebbi tagja, 2010 januárjában igazolt Horvátországból Diósgyőrbe. Azóta – leszámítva egy azerbajdzsáni kitérőt – a Diósgyőr biztos pontja. Több vetélytárssal is megküzdött a diósgyőri kapuért az idők folyamán, idáig 59 NB I.-es és 28 NB II.-es mérkőzésen védte azt.   Tagja volt a Ligakupa-győztes és Magyar Kupa-döntős DVTK-nak, valamint a másodosztályú bajnokcsapatnak. Egyéni teljesítményének csúcspontját az az 594 perc jelenti, amikor a 2013/2014-es idényben sorozatban nem kapott gólt. Sportemberi nagyságára jellemző történet, hogy 2011-ben szabadságát megszakítva utazott a DVTK csapata után az orosházi mérkőzésre, mert helyettese megsérült az utolsó edzésen. Többször is viselte már a csapatkapitányi karszalagot, jelenleg is tagja a játékostanácsnak. Nős, két fia van, az idősebb a DVTK U6-os csapatának igazolt labdarúgója.     

Vége az átigazolási időszaknak, jöhetnek a meccsek: A téli játékosmozgás klubonként összegezve

 

 

 

Egyre közelebb a Dárdai-csapat a történelmi sikerhez

 

 

 

Kupaszerda: bajnok vert bajnokot! Újpesti őrület, izzadó csabaiak. Minden a mai meccsekről

 

 

 

Kupaszerda: így értékelték a szakvezetők a szerdai meccseket!

 

 

 

Meglepő? Balogh Norbert csapatának edzője távozik

 

 

 

Edzője Stieberről: Ökölbe szorított kézzel harcolt 

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC