nb1.hu

DVTK: Hírverő meccseket játszanak a korai bajnoki szünet miatt

Miskolc – Egervári Sándor: Sok lenne az öthetes szünet a két idény között, ezért ezt megelőzendő, kitoljuk a szezont.

A Diósgyőr az utolsó fordulóban tét nélkül lép pályára a Paks ellen, viszont ezt követően sem áll le. A Honvéd elleni felkészülési találkozó mellett két klasszikus hírverő mérkőzést is játszik a DVTK a következő napokban. Május 3-án Abaújszántón, május 10-én Emődön lép pályára a csapat. A hírverő meccsek időtartama kétszer harminc perc.

 

– Bernd Storck szövetségi kapitány kérésére Európában hazánkban fejeződik be legkorábban a bajnokság – mondta el Egervári Sándor, a DVTK vezetőedzője a dvtk.eu-nak. – Sok lenne az öthetes szünet a két idény között, ezért ezt megelőzendő, kitoljuk a szezont, hogy ne szinte nulláról kelljen elkezdeni a felkészülést. Szeretnénk hasznosan eltölteni ezt a két hetet, felkészülési mérkőzést játszunk a Honvéd ellen, és bár szerettem volna külföldi ellenfelet, nem találtunk, mert Szlovákiában és Romániában is zajlik még a bajnokság. Helyette két klasszikus hírverő mérkőzést játszunk Abaújszántón és Emődön. Ezt követően jöhet a háromhetes szabadság, amire természetesen a játékosok feladatot is kapnak, hogy minél jobb állapotban kezdhessük el ismét a közös munkát június 8-án.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC