nb1.hu

Csertői szerint katlanban játszanak majd Miskolcon

Miskolc – Bekő szerint most másodlagos az elemzés.

Továbbra is az elvártak alatt teljesít a DVTK, a szárnyaló Paks viszont a hatodik győzelmét is megszerezheti egymás után.

 

Bekő Balázs (DVTK): – Hosszan elemezhetném, hogy mit várok a saját csapatomtól és az ellenféltől, de ez most mind másodlagos. Egy dolog számít, itt az ideje, hogy begyűjtsük a három pontot. Ez az egy cél lebeghet a szemünk előtt, semmi más. Bízom benne, hogy sikerül megörvendeztetni a szurkolókat.

 

 

 

 

Csertői Aurél (Paks): – A DVTK jobb csapat annál, mint amit a tabellán elfoglalt helyezése mutat. Jó játékosállománnyal rendelkeznek, és ebből is adódik, hogy jó mérkőzéseket is játszanak. Egy katlanban lesz a következő bajnoki találkozónk, ahol a közönség buzdítása mindig hozzátesz a hazai csapat teljesítményéhez. Egy diósgyőri győzelem bravúr lenne a részünkről, mivel ott nyerni mindig az!

 

 

 

OTP Bank Liga, 17. forduló

Diósgyőr-Paks

Szombat, Szombathely, 15.30

Játékvezető: Solymosi Péter

 

A mérkőzést élőben közvetítjük!

 

 

Döntött az UEFA, marad a zárt kapu! De lehetnek-e nézők az első vb-selejtezőn? 

 

 

Holnap dübörög tovább az NB I-es bajnokság Program, élő közvetítések menetrendje, általános esélylatolgatás a meccsekről

 

 

Győzelemre játszik a Loki a Fradi otthonában

 

 

Kötelező a Honvédnak megvernie a Békéscsabát    Az életéért küzdhet a Vasas és a Puskás Akadémia    Mészöly reméli, hogy a Hali-tábor mellettük lesz    Az éllovas után a címvédő ellen bizonyíthat az MTK

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC