NB2 logó
NB3 logó
Haladáscsehválogatottátigazolási hírek

Cseh válogatott támadó igazolt az NB I-be

Simon Zoltán - 2018. február 14. szerda 17:15
Szombathely - Két másik játékossal is megállapodtak.
Íme, a Haladás közleménye:
 
A 28 éves Michael Rabusic személyében háromszoros cseh válogatott támadót szerződtetett a Szombathelyi Swietelsky-Haladás A Rambo becenevű csatár 2020. június 30-ig írt alá.
 
A szlovák Kristian Kolcák után megvan az NB I. 10. helyén álló Haladás második téli igazolása. A 28 esztendős cseh támadó, Michael Rabusic két és fél évre, 2020. június 30-ig szóló szerződést írt alá a Haladással. 
 
A Rambo becenevű, 185 cm magas, 80 kg súlyú Rabusic pályafutását hazájában, a Jihlavában kezdte. Majd a Brno, a Slovan Liberec következett, 2014-ben Olaszországba, a Serie A-ban szereplő Hellas Veronába igazolt, ám az itáliai klubban mindössze négy bajnokin lépett pályára. Kölcsönben a második ligás Perugiában, Crotonéban, majd Csehországban a Slovan Liberecben futballozott. 2016 augusztusában visszatért első klubjába, a Vysočina Jihlavába – szerződése 2018. június 30-ig szólt. A Jihlavában az első idényben 27 meccsen négy gólig, ősszel négy meccsen egy találatig jutott. Összesen a cseh első osztályban 180 mérkőzésen 36, a másodikban 16 találkozón két, az olasz második ligában 20 bajnokin négy gólig jutott. A Slovan Libereccel az Európa-liga selejtezőjében 7/1, a csoportkörben 14/3 a meccs/gól mérlege.
 
Szerepelt korábban a cseh U16-os, U18-as, U20-as és U21-es válogatottban, 2013-ban pedig háromszor  a felnőttválogatottban is. Érdekesség, hogy ezek közül egyik az augusztus 4-i, Magyarország (1-1) elleni felkészülési találkozó volt. 
 
- Mindenképpen szerettünk volna igazolni, januárban három-négy külföldi jelöltünk is volt – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója. – Williams, Mészáros és Ramos a széleken jól használható futballista, kimondott befejező centerünk viszont eddig nem volt. Folyamatosan tárgyaltunk a klubokkal, a menedzserekkel és egyeztettünk vezetőedzőnkkel, Michal Hipp-pel: végül Rabusicra esett a választásunk. Mivel trénerünknek korábban dolgozott vele, jól ismerte, ezért nem is kellett próbajátékon bizonyítania. A pénteki, ausztriai edzőmeccsen már pályára is léphet. A cseh támadóval véglegessé vált a keretünk, több játékost már nem igazolunk. Kiss Bence ügye ugyanakkor még függőben van, első és másodosztályú klubok is érdeklődnek iránta. Nyáron több játékosunk szerződése is lejár, valamennyien megkapták az ajánlatunkat, örömteli, hogy Jagodiccsal és Kováccsal már sikerült megállapodnunk.
 
 
 

Háború a játékosok és a vezetők között - íme, az NB I legnagyobb vitája - NB1.hu

Háború a játékosok és a vezetők között - íme, az NB I legnagyobb vitája

Cikk hozzászólások száma: 8

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2018. 07. 16. 09:28

Mbappé a jövőjéről beszélt

Eléggé határozottan.
2018. 07. 16. 08:54

Kispesti kölcsönadások

Rengeteg játékos érintett.
2018. 07. 16. 07:59

Foci vs. politika 1-0: komoly pillanatok a vb-döntőn - fotó

Kommentár nélkül!
2018. 07. 15. 22:52

Ez igen: Stieber ellopta a show-t Rooney elől - videó!

Ő volt a hős!
2018. 07. 16. 09:08

Érett megoldás 16 évesen

Két meccset nyert a Szpari.
2018. 07. 15. 21:06

Több, mint biztató: NB I-es ellen ikszeltek a csabaiak

A mester értékelt!
2018. 07. 16. 09:16

Másodikra összejött Pisontéknak

Méghozzá Nnaemeka góljával.
2018. 07. 15. 21:00

Felemás érzésekkel várhatja az idényt a Szolnok

Latolgatták az esélyeket.
2018. 07. 15. 21:51

Komoly hírt jelentett be a Kisvárda

Előttük a jövő?
2018. 07. 15. 20:48

Bemutatta vadiúj mezét a DVSC - videó!

Dizájnt váltottak!
2018. 07. 15. 19:41

Díjazták a vb legjobbjait; a franciák és a trófea - fotók

Lezárult az oroszországi torna!
2018. 07. 15. 18:54

Minden volt a vb-döntőben, Franciaország a világbajnok!

Húsz év után ismét gall siker!
2018. 07. 15. 16:16

Angol csapattól kapott ki a ZTE, értékelt a mester

Telkiben játszottak erős csapat ellen.
2018. 07. 15. 11:34

Eldőlt, melyik stadionban játssza hazai meccseit a Vasas!

Szurkolóbarát jegyárak lesznek.
2018. 07. 15. 18:12

Egy fotón az NB III-as klub összes új igazolása - kép

Nyolc szerzemény!
2018. 07. 15. 12:33

Kiütötte NB II-es ellenfelét az újonc

Biztató jelek a bajnokságra!
2018. 07. 15. 17:46

Őrületes összegért vinné sztárcsapat Kádár Tamást!

Bejelentkeztek a magyar védőért.
2018. 07. 15. 16:33

Eppel formában: zsinórban második meccsén gólozott - videó

Jót tett neki a váltás, úgy tűnik!
2018. 07. 15. 15:45

Íme, a 2018-as vb-döntő kezdőcsapatai!

Bombaerős felállások!
2018. 07. 15. 14:53

Szörnyen debütált Buffon a PSG-ben

Nem erre számíthatott...
2018. 07. 15. 13:57

Komoly szavakkal köszönt be a MOL Vidi új válogatottja

Egyértelmű célokkal érkezik.
2018. 07. 15. 12:53

Nagyon aranyos kép a válogatott védőjéről - fotó

Magáért beszél!
2018. 07. 15. 11:43

Hátborzongató felvétel a vb-döntő helyszínéről - videó

Hangolnak a drukkerek!
2018. 07. 15. 10:35

A Fradi játékosai megtippelték, ki nyeri a vb-t - videó

Minden szem Oroszországra szegeződik!
2018. 07. 15. 09:57

Kupadöntők: felemás szombatjuk volt a magyaroknak

Egyik örülhetett, másik sírhatott.
2018. 07. 15. 08:34

Ilyen a harc: komoly kárt okoztak Dárdai Páléknak - fotó

Huligánkodtak a szurkolók...
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Videoton FC68
2Ferencvárosi TC66
3Újpest FC49
4Budapest Honvéd47
5DVSC44
6Puskás Akadémia FC43
7Paksi FC42
8Swietelski Haladás38
9Mezőkövesd Zsóry FC37
10DVTK36
11Balmaz Kamilla Gyógyfürdő36
12Vasas FC34
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!