nb1.hu

Bundesliga élcsapatnál vendégeskedett a Vidi stábja

Székesfehérvár – Lőw Zsolt fogadta Henning Bergéket.

 

A Videoton sportigazgatója, Kovács Zoltán téli látogatása után ezúttal a vezetőedző, Henning Berg, a kapusedzőnk, Brockhauser István, valamint a videóelemző, Késedi Gábor voltak a Bundesliga második helyén álló RB Leipzig csapatának vendégei.

 

A kétnapos villámlátogatás során a vezetőedző a német csapat másodedzőjével, Lőw Zsolttal beszélgetett az edzéslátogatás mellett, Brockhauser István és Késedi Gábor pedig a német kollégákkal merültek el a labdarúgás szakmai kérdéseiben – írja a vidi.hu.

 

Késedi Gábor elmondta, hogy a Bundesliga egyik élcsapatánál ugyanazzal a négy programmal dolgoznak az elemzők, amelyet ő is használ, igaz, ott egy ötödik szoftvert is bevetnek a siker érdekében a német szakemberek.

 

Bordatörés, agyrázkódás: agyba-főbe verték a veszprémieket a győriek – NB1.hu

„Kovács Zoltán régóta ismeri Lőw Zsoltot a lipcseiek másodedzőjét, ő fogadott minket, valamint ő vezetett körbe a klub edzésközpontjában is. Megnéztünk egy edzést is, nagyon hasznos volt a látogatás, hiszen a Lipcse rövid idő alatt ért el nagy sikereket. Persze ehhez megvan a pénzügyi hátterük is, de a sikerek mögött nem csak ez van, hanem rengeteg szakmai tudás is. Jó volt látni, hogy hogyan működik egy ilyen klub, örültem annak is, hogy sok dologban, például edzésfilozófiában nincs nagy különbség ahhoz képest, ahogyan mi dolgozunk a Vidinél. Értékes tapasztalat volt az ottani szakemberekkel egyeztetni” – mondta a látogatásról Henning Berg.

 

A három edző a szerda délutáni edzésen természetesen már a Vidi mellett dolgozott, hétfőn és kedden az első csapat szakmai stábjának munkáját a kapusokkal Milinte Árpád segítette. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC