nb1.hu

Böde Dániel a tavasz legjobb góllövője az NB I-ben

Budapest – Hármas holtverseny a Fradi játékos mögött.

Egyetlen játékos sem szerzett tavasszal annyi gólt az NB I-ben, mint Böde Dániel, a Ferencváros támadója összetettben és a kanadai táblázat alapján is a dobogón van – derül ki a klub honlapjának az összeállításából.

 

Összesítésben Böde Dániel eddig 12 rúgott találatnál jár az NB I-ben, ezzel Nemanja Nikolics mögött, és a három találattal a Fradi játékosát követő, kecskeméti Bebeto előtt a második helyen áll a bajnokság góllövőlistáján.

 

Ami még ennél is szívet melengetőbb lehet a ferencvárosi drukkerek számára, hogy Böde tavasszal így már hat lőtt gólnál jár, amennyit egyetlen játékos sem szerzett a magyar bajnokságban. Nemanja Nikolics (Videoton), Feczesin Róbert (Videoton) és Lencse László (Puskás Akadémia) egyaránt ötször, míg Pekár László (Nyíregyháza), Bebeto (KTE), Priskin Tamás (Győri ETO), Leandro Martínez (Haladás), Filipe Oliveira (Videoton) és Mohamadou Seye (Lombard Pápa) négyszer-négyszer talált be.

 

(fotó:mti)

 

A támadó érdemeit tovább növeli, hogy nemcsak a gólok szerzésében, hanem azok előkészítésében is kiemelkedő a mutatója. Hét aszisztjával ebben a rangsorban az NB I ötödik legjobbja. Ennek köszönhetően természetesen a kanadai táblázaton – ahol a gólok és a gólpasszok számát összeadva rangsorolják a játékosokat – is remek helyen áll.

Nemanja Nikolics (28 pont, 21 gól+7 gólpassz) és Gyurcsó Ádám (24 pont, 6 gól+18 asziszt) mögött Böde Dániel 19 pontjával (12 gól+7 gólpassz) a harmadik a kanadai táblázaton.

 

Tavaszi góllövőlista – élmezőny

1. Böde Dániel (FTC) 6 találat

2. Feczesin Róbert (Videoton), Nemanja Nikolics (Videoton), Lencse László (Puskás Akadémia) – 5 találat

3. Pekár László (Nyíregyháza), Bebeto (KTE), Priskin Tamás (Győri ETO), Leandro Martínez (Haladás), Filipe Oliveira (Videoton) és Mohamadou Seye (Lombard Pápa) – 4 találat

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC