nb1.hu

BL-meccset vezet az egyik legjobb magyar bíró

Nyon - Szentpétervárra utazik a játékvezetői hatosfogat.

Kassai Viktor vezeti szerdán este a Zenit-Benfica Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő szentpétervári visszavágóját.      Az UEFA honlapjának tájékoztatása alapján Kassai munkáját asszisztensként Ring György és Tóth Vencel, negyedik játékvezetőként Albert István, alapvonali bíróként pedig Bognár Tamás és Farkas Ádám segíti. Kassai Viktor az ötödik BL-mérkőzését vezetheti az idényben.   A Benfica a lisszaboni odavágót 1-0-ra nyerte. A visszavágó magyar idő szerint 18 órakor kezdődik.   

Világsztárokkal érkeznek Budapestre: Rakitic, Modric, Mandzukic és a többiek

 

 

A Honvéd tulajdonosa ismét írt a lelátói hangulatról, a Honvéd-Fradi szurkolásáról is szót ejtett

 

 

”Egy hétvége Krakkóban” – bloggerünk Guzmics vendége volt

 

 

Storck: pénz a fiatalok játszatására. Nem szomorú?

 

 

Gólösszefoglaló az NB I 23. fordulójának a meccseiről

 

 

A legrégebbi hagyományunk: a forduló válogatottja

 

 

NB II: Pintér Attila nyerte az ex-kapitányok csatáját

 

 

Gosztonyi András és Mervó Bence is megsérült

 

 

Szkenneresek az ultrák mellett: „A Tábor nélkül nincs Fradi”

 

 

NB I: a Fradi mentette meg a 23. fordulót – nézőszámok

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC