nb1.hu

Beszámolók az NB I-es csapatok keddi felkészülési mérkőzéseiről

Budapest – Újpesti vereség, kispesti siker a fővárosi csatán, diósgyőri iksz.

Kedden négy NB I-s csapat is pályára lépett felkészülési mérkőzés keretében. A legjobban a Honvéd teljesített, amely a Vasast győzte le. A DVTK ikszelt izraeli ellenfelével szemben, míg az Újpest, bár remekül hajrázott, a háromgólos hátrányt nem tudta ledolgozni, és vereséget szenvedett.

 

 

Felkészülési mérkőzés

 

 

Az első félidőben főként a kispestiek domináltak, többet veszélyeztették. A vezető gólt 11-esből szerezték, melyet Vernes értékesített a 12. percben. A második félidőben a Vasas volt az aktívabb, de az utolsó lövések, passzok nem sikerültek. A mérkőzés végén pedig egy kontra támadást követően Holender állította be a 2-0-s végeredményt.

 

Bp. Honvéd–Vasas  2–0 (1–0)

G.:Vernes, Holender

Bozsik József Stadion, 200 néző

 

Honvéd:Vajda (Gróf ) – King, Lovrics (Matos), Bobál D. (Póti), Hajdú (Botka) – Gazdag (Márton), Hidi (Nagy G.), Kamber (Vasziljevics) – Vernes (Prosser), Eppel (Bobál G.), Luca (Holender).

Vasas:Nagy G. – Kire, Debreceni, Korcsmár, Szivacski – Vida, Berecz, Hangya – Könyves, Remili, Novák.

Cserék: Póser, Vaskó, Preklet, Romics, Pavlov, Ádám, Murka, Ignatidis, Tamás. Vezetőedző: Michael Oenning.

 

 

A Diósgyőr egy hajtós, kemény meccsen döntetlenre végzett az Európa Liga résztvevő izraeli bronzérmessel. Georges Griffiths szerzett vezetést a DVTK-nak a második félidő elején Lázár Pál passzából, a Beitar a 90. percben egyenlített, amely után a játékvezető lefújta a mérkőzést.

 

Diósgyőri VTK–Beitar Jerusalem 1–1 (0–0)

G.:Griffiths, ill. Avisidris

Bük. 20 néző.

 

DVTK:Antal – Lázár, Lipták, Tamás, Németh M. – Nikházi, Egerszegi – Vela, Bognár, Bacsa – Griffiths. Vezetőedző: Egervári Sándor

 

Beitar Jerusalem:Kleiman – Mishan, Khila, Mori, Magbo – Pereira, Einbinder, L. Cohen, Atzili – Shekter, Valport. Vezetőedző: Ran Ben Shimon

 

Csere: L. Cohen helyett Brihon az 57., Lázár helyett Eperjesi az 59., Vela helyett Okuka az 59., Egerszegi helyett Oláh B. a 60., Griffiths helyett Grumic a 69., Nikházi helyett Szabó I B. a 69., Mori helyett Ruada a 69., Magbo helyett Anderson a 69., Pereira helyett Boqueta a 69., Atzili helyett Avisidris a 69., Valport helyett Edi a 69., Bognár helyett Halmai a 71., Antal helyett Zöldesi a 71., Kleiman helyett Shushan a 71. és Khila helyett Sabag a 74. percben.

 

Nebojsa Vignjevics, az Újpest trénere így értékelte az osztrákok elleni találkozót: – A St. Pölten tavaly megnyerte a másodosztályt, így az ősszel induló osztrák bajnokságban már az élvonalban fog szerepelni, ez a tény bizonyítja, hogy egy igen jó csapatról beszélünk. Nálunk ma több lehetőséget kaptak a fiatal játékosok, hogy egy kicsit érezzék és szokják az igazi mérkőzés lendületét, hangulatát. A mostani csapatunk legerősebb játékosai az utolsó harminc percben léptek pályára, ez idő alatt két gólt szereztek, valamint számtalan helyzetet alakítottak ki. A felkészülés jelen pillanatában elégedett vagyok a csapat teljesítményével.

 

Újpest FC–St. Pölten 2–3 (0–1)

G.:Mohl, Andrics, ill, Thorauer, Mader, Segovia

 

Újpest:Kovács – Szűcs, Knap, Pávkovics, Fék – Windecker, Nagy G., Lázok, Virág, Gere, Tóth

Cserék:Balajcza, Nagy T., Mohl, Kecskés, Angelov, Szankovics, Andrics, Diarra, Balázs, Bardhi, Filkor

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC