nb1.hu

Beszámolók a csütörtöki felkészülési mérkőzésekről

Budapest - Tudósítások, beszámolók és gólszerzők az edzőmeccsekről. Frissül!

Ahogy arról korábban beszámoltunk, csütörtökön három NB I-es csapat lép pályára a felkészülés jegyében.

 

MTK Budapest – FC Univesitatea Craiova 0-2

 

A német Arminia Bielefeld elleni 1-1-es döntetlent után ezúttal a román első osztályban vitézkedő, FC Universitatea Craiova csapata várt László Csaba együttesére. Az első félidőben egygólos hátrányba került az MTK, amit a találkozó végére megduplázott a kék-fehér gárda román ellenfele, így a magyar csapat kétgólos vereséget szenvedett.

 

A 12. percben szerezte meg az Universitatea Craiova vezetést, ekkor egy jobboldali beadást követően Rocha fejelt a kapuba közelről. Egészen a 89. percig nem változott ez eredmény- A román csapat játékosa, Bancu 12 méterről a hosszú sarokba lőtt, ezzel beállítva ezzel a 2–0-s végeredményt.

 

MTK Budapest – FC Univesitatea Craiova 0-2
G.: 
N. Rocha, N. Bancu

 

Jegyzőkönyv később!

 

(fotó:Békéscsaba/Facebook)

 

Békéscsaba 1912 Előre – FC Botosani 1-2

 

A román élvonalbeli bajnokság 9. helyén álló Botosani ellen felkészülési mérkőzésen 2–1-re kikapott Belekben az NB I sereghajtója, a Békéscsaba.

 

A Botosani Casado 43. percben szerzett góljával szerzett vezetést a Szutjeszka Niksicstől érkező Vukasin Poleksziccsel, a korábbi mezőkövesdi Takács Péterrel és a próbajátékon lévő Nathan Ecclestonnal felálló Békéscsaba ellen.

 

A második félidő elején Matulevicius góljával növelte előnyét a Botosani, majd két perccel később Laczkó góljával összejött a szépségtapasz, ám mivel újabb gól már nem született, így 2-1-es vereséget szenvedett a lila-fehér gárda.

 

Békéscsaba 1912 Előre – FC Botosani 1-2
G.: 
Laczkó Zs. ill. Casado, Matulevicius

 

Békéscsaba: Polekszics – Bényei, Piermayr, Vaskó, Fabio – Hudák (Szalai D.), Spitzmüller (Borbély), Takács P., Laczkó Zs.  – Calvente, Eccleston (Paukner). Vezetőedző: Zoran Szpisljak

 

 

 

Puskás AkadémiaLinense (spanyol III.) 1-0

 

A spanyol harmadosztály 15. helyén álló Linenense ellen Lencse László góljával 1–0-ra nyert a Puskás Akadémia FC a marbellai felkészülési mérkőzésen.

 

Lencse a beállását követően másfél perccel Pekár beadásából talált be. Pajovics a 88. percben büntetőt védett, így nagyban hozzájárult a PAFC sikeréhez.

 

Puskás AkadémiaLinense (spanyol III.) 1-0
G.: Lencse

 

PAFC: Pogacsics (Pajovics) – Pauljevics, Tar, Lipcsei Á., Forró (Dinjar) – Zsidai (Péter B.), Márkvárt (Sallai R.) – K. Mészáros, Bacelic-Grgic (Nagy Zs.), Zsótér (Pekár) – Castillion (Lencse)

 

Átigazolási hírek: bejelentések, tények, pletykák és nyilatkozatok egy helyen

 

 

City-fanok banánnal: megoldás? Mi más, magyar vonatkozás

 

 

FTC: továbbra sincs érdemi döntés szkenner-ügyben

 

  

Honlapunk szerkesztője edzőmeccs után jött rá, hogy „Fred Astaire” adta meg a végső lökést ahhoz, hogy édesapa legyen!

 

 

Értékelések a szerdai felkészülési meccsekről

 

Baloghnak vagy Kleinheislernek lesz nehezebb dolga?

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC