nb1.hu

Beszámoló a 8. forduló vasárnapi meccseiről

Magyarország – Még jobban ellépett a Vidi a Honvédtól! TABELLA!

Videoton FC – Szombathelyi Haladás 3-1 (0-1)

Felcsút, 1771 néző, v.: Szőts
gólszerző:
Lazovic (52.), Pátkai (63.), Scepovic (90.), illetve Németh M. (35.)
sárga lap: Fejes A. (39.), Lazovic (45+3.), Pátkai (73.), Juhász R. (90+3.), illetve Ramos (45.), Williams (58.)
Videoton:
Kovácsik- Fiola, Juhász R., Fejes A. (Henty 46.), Stopira – Nego, Pátkai, Hadzic (Varga J. 77.), Suljic (Szolnoki 88.) – Lazovic, Scepovic
Haladás: Király G. – Polgár K., S. Wils, Devecseri (Schimmer 56.), Bosnjak – Kiss B. (Németh M. 33.), Jancsó (Halmosi 71.), Tóth M., Kovács L. – Ramos, Williams

Nagy elánnal játszott a Haladás az első félidőben, miközben a Videoton játékosai tompán mozogtak. A vendégek Németh Márió első labdaérintéséből előnybe kerültek, amely Williams büntetőjével könnyen kétgólosra nőhetett volna, de az ausztrál légiós kapu mellé lőtt.

Fordulást követően felpörgött a Videoton: előbb Lazovic fejesével egyenlítettek a székesfehérváriak, majd Pátkai lövésével átvették a vezetést. A szombathelyiek hátrányba kerülve is próbálkoztak becsülettel, de igazán komoly gólszerzési lehetőségük nem adódott. A mérkőzés végén még Scepovic is betalált, kialakítva ezzel a 3-1-es végeredményt.

Győzelmével a Videoton immár öt ponttal vezeti a tabellát, miután a bajnok Honvéd csak döntetlent ért el Pakson.

 

Paksi FC-Budapest Honvéd 2-2 (0-1)
Paks, 1100 néző, v.: Pintér
gólszerzők: L
ovric (80., öngól), Papp K. (90.), illetve Lanzafame (40., 11-esből), Kabangu (92.)
sárga lap: Lenzsér (40., 86.), Simon Á. (50.), Verpecz (85.), illetve Lanzafame (41.), Latifu (91.)
kiállítva: Lenzsér (86.)
Paksi FC: Verpecz – Vági, Lenzsér, Gévay, Szabó J. – Simon Á. (Koltai, 58.), Papp K., Bartha, Bertus (Nikházi, 58.), Hajdú Á. (Daru, 75.) – Hahn
Budapest Honvéd: Gróf – Latifu, Lovric, Baráth, Laczkó (Kabangu, 75.) – Nagy G., Kamber, Banó-Szabó – Danilo (Bobál, 62.), Eppel, Lanzafame
Az első szűk fél óra kiegyenlített labdabirtoklással és szinte eseménytelen mezőnyjátékkal telt, majd mindkét oldalon adódott egy-két helyzet. A félidő hajrájában aztán a Lenzsér kezezéséért megítélt büntetőt Lanzafame magabiztosan értékesítette, így a fővárosiak vonulhattak előnnyel a pihenőre.

A szünet után fölényben játszott a Paks, támadásai azonban erőtlenek voltak, ha pedig sikerült veszélyt teremtenie, Gróf védett. A Honvéd csak az eredmény tartására törekedett, de ez megbosszulta magát, mert a 80. percben, egy baloldali hazai támadás végén Lovricról a saját kapujába pattant a labda. 

Ezt követően szabadrúgásból még egy kapufát is rúgott a Paks, majd azonban emberhátrányba került, mert Lenzsér egy ápolás után engedély nélkül jött vissza a pályára, s ezért megkapta második sárga lapját.

A történtek ellenére egy pontrúgást követően ismét a sereghajtó volt eredményes, de ezzel még nem volt vége a gólok sorának: a ráadásban Kabangu is betalált a másik oldalon, így végül az izgalmas hajrá után döntetlen született.

 

 

 

NB1.hu

OTP Bank Liga 2017/2018 – tabella

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC