nb1.hu

Beköltözött új stadionjába a Haladás

Szombathely - Itt volt az ideje!

 

Az Illés Akadémiáról átköltözött az új Haladás-stadionba a Szombathelyi Swietelsky-Haladás labdarúgócsapata – írja a klub honlapja. A haladas.hu felidézi, hogy a szombathelyi csapat a Rohonci úti stadion építése miatt csaknem két évig Sopronban játszotta hazai bajnokijait. Két meccset már játszott a Haladás az új létesítményben, de a játékosok szerdáig továbbra is az Illés Akadémián bérelt konténerekben öltöztek és az akadémián tréningeztek. Szerdán a szombathelyi közgyűlés elfogadta az önkormányzati tulajdonban lévő Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Kft. üzleti tervét, melyben 2019. június 30-ig szóló megállapodást köt a stadion üzemeltetéséről a futballklubot tulajdonló Szombathelyi Haladás Kft-vel. Ennek értelmében a klub szervezi a mérkőzéseket a stadionba, árulja a jegyeket, bérleteket, a csapat pedig ott edzhet.

 

„Hosszú volt az elmúlt két év vendégségben, hiszen az Illés Akadémián edzettek a játékosok, Sopronban játszottuk a hazai mérkőzéseinket, s volt, hogy meccs előtt ott is tréningeztünk. Tehát abszolút kétlaki életet éltünk – idézi a klub honlapja Tóth Miklóst, a Haladás ügyvezető igazgatóját. – Ráadásul a 12 csapatos bajnokság nagyon kiegyenlített és erős: mindezek tükrében még nagyobb szó az elmúlt időszak teljesítménye. Várakozáson felül szerepelt a csapat.” Az ügyvezető hozzátette, hogy az edzések döntő részét a jövőben is az Illés Akadémián fogják tartani. „A stadion kialakítása miatt lényegesen kevesebbet süti a nap a gyepszőnyeget, mint korábban, ezért aztán kímélni kell. Természetesen szeretnénk minél többet a centerpályán készülni, de azt tudni kell, hogy hét közben a külföldi csapatok zöme sem a stadionban, hanem az edzőközpontban tréningezik.” „A Haladás egyenlő a Rohonci úttal – fogalmazott Halmosi Péter csapatkapitány. – Ez a stadionunk, az otthonunk, hazatértünk. Mondtam is az öltözőben a többieknek: ismét futballistának érzem magam. Persze még be kell laknunk az öltözőt, a kiszolgáló helyiségeket, a stadiont, de örülünk, hogy itt lehetünk. Nem volt egyszerű a helyzetünk, mert az Illés Akadémián bérelt konténerek a rendszeres használat miatt egyre rosszabb állapotba kerültek, így az utóbbi időben már nem minden igényünket elégítették ki. Persze, dolgoztam már sokkal rosszabb körülmények között, egyáltalán nem panasznak szánom. Sajnos a pályaviszonyok továbbra sem ideálisak, nem egyszerű, hogy egész héten műfüvön készülsz, szombaton pedig ilyen-olyan minőségű gyepen kell futballoznod. De a lényeg, hogy végre hazatértünk.”

 

A Haladás 20 forduló után a kiesést jelentő utolsó előtti helyen áll az OTP Bank Ligában, a szombati játéknapon a Vasast fogadja.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC