nb1.hu

Az Újpestnek és a Vasasnak is létszükség a győzelem

Budapest – Kabát és Andrics is szezonbeli első góljára hajt.

  Az OTP Bank Liga 13. fordulójának szomszédvári rangadóján az egyik legérdekesebb összecsapás lehet az angyalföldiek újpesti vendégjátéka. A piros-kék csapatnál a DVTK elleni vereséget követően küldték el Szanyó Károlyt, aki később nehezményezte, hogy pár Vasas-szurkoló az újpesti hovatartozása miatt találta meg. A 11. helyen álló Vasasnak létkérdés a pontszerzés, csakúgy, mint a 9. helyezett Újpestnek, amely csak két pontra van a kiesőhelytől, ráadásul augusztus eleje óta nem nyert mérkőzést az NB I-ben. Állítólag, ha a lila-fehérek most sem húzzák be a három pontot, akkor Nebojsa Vignjevics lehet a következő edző, akit felállítanak a kispadról.  – Nagyon rég nem nyertünk mérkőzést, és ez komoly nyomást helyez a játékosokra. Minden meccsen megvolt az esélyünk a győzelemre, de valami még hibádzik. Úgy gondolom, hogy egy győzelemre lenne szükségünk, és az minden megváltoztathatna – mondta Nemanja Andrics az ujpestfc.hu-nak. – Nehezen indult számomra az idény, de keményen dolgozom és egyre jobb formában érzem magam. Eltelt öt mérkőzés, és még nem sikerült betalálnom, ezért nagyon szeretném, ha megtörne a jég, mert nekem is lendületet adhatna az első találat. Bár ennél sokkal fontosabb, hogy a csapat elkezdjen nyerni – tette hozza a szerb támadó.  
fotó: ujpestfc.hu
   A mérkőzésen főszereplő lehet Kabát Péter, aki visszatérése óta csak epizodista a lila-fehéreknél, de korábbi klubjai ellen rendre be szokott találni.  – Nagyon különleges nekem ez a meccs, hiszem szerettem a Vasasban játszani. Ott lettem válogatott futballista és gólkirály is, sokat köszönhetek a piros-kékeknek. Fontos mérkőzés lesz, mert a Vasas és mi is rossz helyzetben vagyunk, de mi játszunk hazai pályán, így mindenképpen győznünk kell. Hogy betalálok, az annyira nem foglalkoztat, de remélem lehetőséget kapok és behúzzuk a három pontot.  A statisztika egyértelmű újpesti dominanciát tükröz: 336-251-es gólarány mellett 85 újpesti győzelem, 40 döntetlen és 43 angyalföldi siker.  Ha az Újpesten lejátszott találkozókat tekintjük, akkor ez lesz a 85. összecsapás. A Vasas utoljára 2012 tavaszán járt bajnokin a Szusza Ferenc Stadionban és 2-0-ás vereséggel távozott. Azt megelőzően 2010 augusztusában 2-2-es döntetlent sikerült kiharcolnia.  Utoljára csaknem 20 éve, 1997 októberében tudott győzni a Vasas a Megyeri úton, 2-1-re. Akkor 7000 néző előtt a Gellei Imre vezette Vasas, Véber György 23. percben értékesített büntetőjére, a 42. percben Váczi Zoltán, majd a 84.-ben Zorán Kuntics találatával felelt. Érdekesség, hogy azon a meccsen Váczi Zoltán helyére a 77. percben Simon Antal, a Vasas jelenlegi vezetőedzője is pályára lépett. A sikert felértékelte, hogy a Várhidi Péter vezette újpestiek (Szanyó Károllyal soraiban) abban az idényben bajnokságot nyertek.  OTP Bank Liga, 13. forduló Újpest FC–Vasas FCSzusza Ferenc Stadion, 17.30Játékvezető: Erdős József A mérkőzést élőben, online közvetítjük! 

A két hónapja kisiklott PAFC megállítaná a Lokit

 

 

A Videoton a sikerével a Haladás elé ugrana

 

 

K.O. után a Paks ellen állna fel a padlóról az Előre

 

 

A Fradi az utolsó bajnoki veresége helyszínére látogat

 

 

László Csaba visszavágna a Honvédnak a városi derbin

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC