nb1.hu

Az MLSZ „elment a falig” a szurkolói kártya kérdésében

Budapest – A Loki ultrái továbbra sem mennek a meccsekre.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) "elment a falig" a szurkolói kártya kérdésében azzal, hogy a következő szezontól nem tette kötelezővé a klubok számára annak használatát.

 

Ezt Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője mondta az M1 aktuális csatornának szerdán arra reagálva, hogy a debreceni ultrák nem sokkal a szövetség döntése után jelezték: továbbra is bojkottálják a mérkőzéseket, mivel a regisztráció miatt tüntetnek, ez pedig továbbra is érvényben van.

 

"Az MLSZ elment a falig, ameddig törvényileg lehet ebben a kérdésben. Törvény írja elő ugyanis a névre szóló jegyértékesítést, így ez már nem az MLSZ hatásköre" – mondta Sipos Jenő.

 

 

Az MLSZ szerdai közleménye szerint az OTP Bank Liga következő idényében a bajnoki találkozókat szervező klubok hatáskörébe tartozik majd, hogy kötelezővé teszik-e a szurkolói kártya használatát az adott összecsapásra, ugyanakkor az ehhez kapcsolódó integrált jegyértékesítési rendszert a továbbiakban is működtetniük kell.

 

Az MLSZ elnöksége úgy határozott, hogy ez a módosítás a továbbiakban is érvényben maradhat majd, ha sem a klubokat, sem a szövetséget nem sújtja jelentős fegyelmi büntetéssel az európai (UEFA), vagy a nemzetközi szövetség (FIFA).

 

(mti)

 

 

MLSZ: nem kötelező a szurkolói kártya!

 

Szurkolói kártya: klubreakciók!

 

„Nyertünk kutya” – Wintermantel az MLSZ kártya-döntésről.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC