nb1.hu

Az egykori Fradi-kedvenc fia zöld mezben bizonyíthat

Szombathely – Pinte Patrik a pozsonyi Slovan után a Haladással készül.

Hétfő óta a Szombathelyi Haladás keretével készül az együttes egyik új szerzeménye, Pinte Patrik. A név valószínűleg a legtöbb magyar futballrajongónak ismerősen cseng, nem véletlenül: Patrik édesapja Pinte Attila, aki az ezredforduló első éveiben bajnoki címet és Magyar Kupát nyert a Ferencvárossal.

 

„Három fiam közül a legnagyobb, Patrik a Slovan Bratislavában nevelkedett, végigjárta a különböző korosztályokat, aztán a felnőtt keretbe is bekerült, ahol két meccsen kapott lehetőséget – nyilatkozta Pinte Attila a klub weblapjának. – Utána a másodosztályban szereplő pozsonyiak második csapatában végigjátszotta a bajnokságot. A Slovannál elég nagyok az elvárások, főleg kész játékosokat, külföldieket vesznek, így a fiatalok számára kevés a lehetőség. Ezért is döntöttünk a váltás mellett. Örülök, hogy a Haladásba került, hiszen egy nagyon jó csapat. Tudjuk azt is, hogy itt bátran lehetőséget kapnak a fiatalok, és Patrik megmutathatja, hogy a Pinte név ismét szép lesz – tette hozzá.

 

Pinte Attila szerint fia gyors, erőszakos támadó, igazi csapatjátékos, aki mindent megtesz a sikerért. 

 

Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről – NB1.hu

Szerda 10.27: Továbbállhat a magyar válogatott futballista. 10.00: Szlovákiából is várja az erősítést a Gyimrót. 9.43: Jó helyre tart? Kedd 19.18: Elmondta, kik, miért távoztak vagy maradtak 19.12: Lipcsei Péter vezetőedző lett!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC