nb1.hu

Az atomvárosban a bennmaradás a kitűzött cél

Paks - Csertői Aurél szerint bravúr lenne ismét az 5. helyen befutni.

A tíz közé kerülést, azaz a bennmaradást tartja a legfontosabbnak Csertői Aurél, az OTP Bank Liga hétvégi rajtjára készülő Paksi FC vezetőedzője. A szakember hétfői szezonnyitó sajtótájékoztatóján elmondta, mivel rendkívül kevés volt az idő a felkészülésre, így elsősorban nem az alapozáson, hanem sokkal inkább a szinten tartáson volt a hangsúly. A klub a holtszezonban két fontos játékost is elvesztett, ugyanis Haraszti Zsolt és Simon Ádám távozott, ugyanakkor Fröhlich Roland, Szakály Dénes, valamint két utánpótlás válogatott futballista, Kővári Róbert és Asztalos Dávid is komoly erősítést jelenthet.    A Paks szombaton az Újpest vendégeként kezdi az idényt, a Tolna megyei alakulat legutóbb 2010 áprilisában kapott ki bajnoki mérkőzésen a Szusza Ferenc Stadionban, ahonnan azóta sorozatban ötször hozta el a három pontot. Csertői Aurél ugyanakkor nem foglalkozik a számokkal: "Az Újpest egy nagyon jó csapat, tudjuk, hogy csak akkor lehet esélyünk, ha száz százalékot nyújtunk." A Paks az elmúlt szezonban ötödik helyen zárt, a vezetőedző szerint a mostani, 12 csapatosra szűkített mezőnyben még nagyobb bravúr lenne ezt a helyezést elérni. Hozzátette, természetesen mindig többet és jobbat szeretnének, de az alapelvárás továbbra is a tíz közé kerülés.MTI   Olvastad már?  A keddi élő televíziós futballközvetítésekCsizmadia Csaba az osztrák másodosztályba igazoltAz Előre 4000 fölé tornászná az egyedi ülőhelyek számátPAFC: Távozik a klubtól a szakmai igazgatóBL: A Vidinek a kínos baki ellenére is győznie kellA Ferencváros bejelentette Radó András szerződtetésétFTC: Vajon ki lehet az edzésen feltűnt titokzatos játékos?Vidi: Holland csatár érkezik Franciaországból?

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC