nb1.hu

Az 5-0 után is talált hibát az újpesti edző

Fellépett a dobogóra a fővárosi csapat.

Az OTP Bank Liga szombati játéknapjának legsimább győzelmét az Újpest aratta, a lila-fehérek 5-0-ra döngölték a földbe a Diósgyőrt. A fővárosiak már a meccs elején megkezdték a gólgyártást, majd a második félidőben beindult az újpesti focisuli, ami négy találattal párosult. Sikerének köszönhetően az Újpest fellépett a harmadik helyre a táblázaton. 
 
A DVTK egyébként jó előjelekkel várhatta az összecsapást, hiszen az újpesti túra előtti nyolc meccsén veretlen maradt, ám most súlyos pofonból kell felállnia a nehéz helyzetben lévő Diósgyőrnek.
 
Nebojsa Vignjevics vezetőedző a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az első gól után kevésbé koncentrált a támadásokra az Újpest. Ezt leszámítva gyakorlatilag tökéletes meccset játszottak, ami az eredményen is meglátszik.
 
"Egy tökéletes meccs volt, amiről a játékosok már mindent elmondtak a pályán.
Én ehhez csak annyit teszek hozzá, hogy a DVTK a Vidi és a Honvéd ellen uralta a mérkőzést, nem akartuk, hogy ezt itt is megtegyék, ezért agresszívan letámadtunk. Jó időben, rögtön az elején megszereztük a vezetést. Egyedül talán az nem tetszett, hogy 1-0-nál birtokoltuk ugyan a labdát, de nem játszottunk elég támadóan. A második félidőben ez megváltozott, és a második góllal megjött az önbizalmunk is. Örülök a győzelemnek, és gratulálok a játékosoknak!" – fogalmazott Vignjevics. 
 
Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy mi lesz, ha Lacina Traoré is bevethető lesz…
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC