nb1.hu

Ameddig a szülő tejelhet, hiába auditálnak a belgák

Magyarország – Kell-e a pénz a gazdag akadémiáknak? ELEMZÉS

Az elmúlt egy hétben – érthető okokból – a finn-magyar meccs, Dárdai Pál sorsa, majd az NB I-es csapatok felkészüléseinek kezdete tartotta lázban a szurkolókat. Pedig a válogatott mérkőzése előtt sor került az egyik televíziós műsorban egy fontos beszélgetésre. Az RTL Klub Magyarul Balóval című műsorában Dárdai Pál sorsa és az élvonal létszámcsökkentése mellett téma volt az utánpótlás, az akadémiai képzés is. Másfélszeresére duzzadtak a fizetések az NB I-ben.     A beszélgetés során a következők hangoztak el: Van egy 134 oldalas összefoglalás, egy dokumentum a Double Passtól a hazai akadémiai rendszer működéséről. Ez elérhető az MLSZ honlapján. Nem korrekt dolog most még ítéletet mondani a hazai rendszerről, mert a belga auditor cég három évet dolgozik összességében nálunk. Az első év a diagnózisé, a második az oktatásé, a harmadik egyfajta értékelés, bizonyítványosztás. Most ért véget az egyéves tanítási folyamat, vegyes eredménnyel – mondta Vági Márton, az MLSZ főtitkára. Arra a felvetésre, hogy milyen következményekkel járhat majd a jövőre esedékes kiértékelés az akadémiák számára, Vági komoly anyagi konzekvenciákról számolt be. – Ma tizenöt intézményt vizsgálnak, ebből csak hat vagy nyolc fog majd kiemelt akadémiai támogatást kapni, ez már egy következmény. Ezek között lesz egy-, két- vagy háromcsillagos akadémia, különböző szempontok alapján rangsorolva. Eddig az akadémiai audit kis mértékben befolyásolta a pénz elosztását, inkább az volt a mérvadó, hány játékos jutott el onnan a felnőtt csapatokhoz és ott hány percet játszik. Ezzel szemben jövőre kizárólag a belga audit alapján lesz elosztva ez a pénz – fogalmazott.  Csúszhat a Bozsik-stadion építése.  A történet röviden összefoglalva a következő, a belgák által legjobbnak tartott akadémiák kapják majd a legtöbb pénzt. A kérdés csak az, hogy ez jó vagy kevésbé előnyös lesz-e a magyar labdarúgásnak? Abból a szempontból mindenképpen előnyös, hogy még jobb, még modernebb körülmények között készülhetnek majd a fiatalok. Elsősorban nemcsak arra kell gondolni, hogy még több pálya épül az akadémistáknak, amelyek még jobb minőségűek lesznek, még nagyobbak lesznek az öltözők és a kollégiumi épületek, hanem arra, hogy megfelelő lesz az orvosi háttér, a táplálkozásokért még jobb szakemberek felelhetnek majd, akárcsak a regenerálódásért. Modern eszközökkel lehetne segíteni a mindennapi munkát, amely a fejlett futballkultúrákat olyan szintre emelték, amelyről mi, magyarok, még csak álmodozhatunk. Az elmúlt pár évben a Videoton és az FTC költségvetése olyan szintre került, hogy a két klubnál elkezdhették használni a modernebb felszereléseket, kiegészítőket, aminek meg is lett mindkét helyen az eredménye, mert napjainkban e két csapat a legjobb Magyarországon. Viszont lehetnek a folyamatoknak árnyékosabb oldalai is. Ha egy eleve gazdagabb akadémia még több pénzhez jut, akkor még nagyobb előnyre tesz szert a riválisaival szemben, nem beszélve a kisvárosi, iskolai és egyéb műhelyekről, így csorbulhat a versenyszellem. Az egyértelmű, hogy a pénzelosztási szempontoknál fontos lesz, hogy az adott akadémia mennyire sikeres a játékosok kinevelésében és az elért eredmények alapján is, több más szempont alapján. A magyar labdarúgás egyik legfontosabb rákfenéje a játékosok kiválasztása volt nagyon sokáig. Ezen mindenképpen további változtatásokra lesz szükség. Az elmúlt évtizedekben ugyanis felütötte a fejét Magyarországon az a rossz beidegződés, hogy a fiataloknak bajnokságot kell nyerniük, nem az egyéni fejlődés a legfontosabb. Ezért az edzők a nagydarab, magas, erős, gyorsabb játékosokat választják ki, akik elnyomták a kisebb, ám mégis tehetségesebb focistákat. A nagyobbak idővel megállnak a fejlődésben, a kisebbeknek meg elmegy a kedvük az egésztől, hogy nem éri őket sikerélmény.  2009-ben történt, hogy a Puskás Suzuki-Kupán egy bizonyos Álvaro Morata volt a gólkirály. Nem ő volt a legnagyobb, a leggyorsabb, de a Real Madrid illetékesei látták benne a lehetőséget, ezért játszatták. Morata pályafutást azóta is fölfelé ível. Hozott vagy 20 millió eurót a klubjának, legutóbb gólt szerzett a BL-döntőben a Juventus játékosaként (előtte volt klubjának is beköszönt az elődöntőben), így a „felcsúti torna történetének legsikeresebb játékosa lett”.  Érdekes levél kering a neten a Helsinki-botrányról.  Ha a belga cég ajánlásait betartják a magyar klubok – figyelembe veszik, hogy U15-ben nem a bajnoki cím a legfontosabb, eljutnak a megfigyelők a kisebb gárdák meccseire is, folyamatos marad a Bozsik-program és nem azért kerülnek a gyerekek az akadémiákra, mert a szülők „tejelnek”, akkor lehet fejlődés. De ahhoz, hogy az előrébb tartók tanácsait elfogadjuk, el tudjuk fogadni, ahhoz előbb bele kell néznünk a tükörbe, és be kellene vallanunk legalább saját magunknak, hogy tényleg nem mi értünk mindenhez a legjobban. Régen így volt a fociban, de az idő elszaladt mellettünk. Itt az ideje utánaeredni… S. Z.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC